Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
a nép előtt lázító beszédeket tartott, s a király és a vallás ellen izgatott. Újra szembetalálta magát —Pribék Antal birtokos feljelentése révén — a gonosz Németh Jánossal, aki elsikkasztva a védőügyvéd által beadott ügyiratokat, a királyi táblával hetenként kétszeri száraz-bojt mellett 4 évi börtönre ítéltette. A bírák elejtették a felségsértés vádját, s mindössze lázításért ítélték el. * A veszedelmes káté terjesztőjéről (szerzőjéről ?) jóval kevesebbet tudunk. Szentkereszty szerint 1791-től tanított Békésen, de hogy meddig, azt ő sem tudja. A Békés megyei Levéltár IV. A. 1.579/1799. sz. aktája alapján (ez tartalmazza a kézzel írt káté egy példányát is) feltehetően 1795—96-ig. Ekkor „tsapatott ki" a tanítóságból. Szenvedélyesen vitázó, türelmetlen, talán izgága ember lehetett. Domokos Lőrincnek, az 1797. Jakab hava (július) 8-án Gyulán tartott vármegyei közönséges gyűlés alapján róla készített s Тек. és Nagys. Bihar vármegyének küldött jellemzése ugyanis a következőket mondja róla : „Korhel s alkalmatlan voltáért a Békési tanítóságból ki tsapattatott. Emiá a Nagy Mélt. K. H. M. Tanáts (Magyar Királyi Helytartó Tanács) előtt mintegy három esztendő olta több rendbeli instantiákkal (kérvény, kereset) alkalmatlankodott, hogy a végzés az ő innye szerint nem lett, vakmerő szókra fakadott, s ezért nállunk szinte egy hónapi arrestumot (börtön) szenvedett. Fábián János, mihelyt a Nagy Mélt. K. H. M. Tanáts rendelésére keményen megvizsgáltatván volna, útnak indulván Debretzen felé, mindjárt kezdett valamely lázzító (lázasztó ?) és veszedelmes írást hintegetni, és nevezetesen Kladányban (Körösladány) a tanítónál, egy ilyen önnön kezével írott káté forma írást hagyott a végre, hogy mindenkinek hirdettessen, de a melyet a Tanító azonnal a Prédikátorhoz vitt, ő pedig fő jegyző és Tábla biró Domokos Lőrintz úrhoz ide Gyulára bé küldött. Tovább menvén ő mindenütt ezt tselekedte, de a mint hitelesen esett értésünkre, addig úszott a vízen, hogy tsak ugyan elmerült, mert Ns. Debretzen várossában el fogattatott, s Nagyságtok Kegyelmetek Tömlötzébe N.Váradra kísértetett. Hogy tehát őtet érdeme szerént ítélni s büntetni lehessen, azon nálunk bé nyújtott veszedelmes írást, valamint a fels. K. Hertzeg és Nádor Ispányhoz a maga eredeti valóságában ezennel megküldöttük, hogy annak mássát Nagyságtokkal Kegyelmetekkel is közöljük; jelentvén egyszersmind Nagyságtoknak Kegyelmeteknek, hogy Sz. biráinknak (szolgabíráinknak) meghagytuk, hogy azonnal szoros vizsgálást tegyenek, nem hintegetett-e ezen ember megyebeli több helységeinkben is efféle veszedelmes irást?" Ali részre osztott, jakobinus színezetű „veszedelmes káté" túlnyomórészt vallási kérdésekkel foglalkozik. írója jól ismerte a biblia világát; jártas volt az egzegézis — a bibliamagyarázat tudományában. Kétségkívül református lelkész vagy teológus lehetett. Fábián János 290 tételt tartalmazó könyvtári jegyzéke alapján, amelyet Szerdahelyi Antal királyi könyvvizsgáló 1804. feb71