Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

tömény rosszindulata fojtogatta. A hiú, kisszerű akarnokok dühe pedig — jól tudjuk — irgalmatlan. Gazdag életének szomorú szarvasi tanulságát legjobban Kölcsey Berzsenyi felett mondott emlékbeszédének immár klasszikus gondolatával lehetne legtalálóbban összegezni. Tökéletesen illik rá: „Korodra akartál hatni? Korlátolt kicsiny erődhöz nehéz akarat ! és hatással lenni a korra, nem is mindig kívánatos. Társaid megérzik a rázást, ha álmaikat bolygatod; de nem kérdik, hcmian indulsz s hová mégy ? s tettél jót vagy rosszat : magadnak tevéd ; és a sokaság járja az utat, merre az ezerképpen változó vélemény árja ragadozza; a genie pedig sasként felszáll és elrohan, öntudatlan szabja a törvényt, mit követni csak ő bír erővel!" Tessedik kora lángelméje volt, aki elveiből egy jottányit sem engedve, járta a maga sok megpróbáltatással teli nehéz útját. Megújulni tudó örök újrakezdő, soha meg nem pihenő, bizakodó lélek; a haza és emberiség eszméjének megtestesítője, olyan közösségben, ahol a gyűlölet és a „kaparj, kurta, neked is jut" általában nem tisztességes elve volt az úr. „Még a legkeserűbb csalódások és ellenműködések között is — írta Önéletírásában — folyvást szemem előtt tartottam, hogy hazámnak és az emberiségnek használjak ". Rágalmak özöne vette körül alakját, értetlen emberek bizalmatlansága kísérte szokatlan gazdasági, ipari, kereskedelmi vállalkozásait, éjt-nappallá tevő önművelő buzgalmát (azt mondták, nem tud eleget, azért kell tanulnia), nagy nemzetközi sikereit és kitüntetéseit. Olyanok kritizálták, akiknek az értelme és szellemi kapacitása az ő köpönyegéig sem ért fel, akiket „az ezerképpen változó vélemény árja" egyéni érdekeiknek megfelelően hol ide, hol oda „ragadozott", vagy kik a maguk begyepesedett konzervativizmusukkal nem tűrték és nem szerették a „rázást" — ha „álmaikat bolygatták". Olyan szuverén egyéniség volt, akinek útja és gondolkodása állásfoglalásra késztetett mindenkit. S lehet-e csodálkozni, ha az emberek a hasonló hasonlónak örül törvényének engedelmeskedtek, s nem bíztak a rendellenesben, a rendkívüliben ? Nem célunk, hogy e rövid fejezetben 53 éves (1767—1820) szarvasi tevékenységének összes jelentős momentumáról szóljunk, hiszen fáradhatatlan buzgalommal fogta pártját minden hasznot hajtó, értelmes próbálkozásnak. Erre eleve nem vállalkozhatunk. Csak tallózunk munkásságában. Nem szólunk részletesen az agrártudomány népszerűsítése terén kifejtett erőfeszítéseiről; a gyakorlati gazdászat korszerűsítésében elért sikereiről, a szikes föld termővé tételéről, a legelő nagyobb hasznosításáról, a lucerna, a heremagtermesztés, a különféle aprómagvak, gyógynövények és zöldségfélék meghonosításáról, a gyümölcskultúra megalapozása érdekében végzett kísérleteiről, az akácfa és az eperfa elterjesztéséről, nem beszélünk a táplálkozás megreformálásának érdekében vívott harcáról, sem a legújabb talaj megmunkáló gépek (vasborona, henger stb.) beszerzésére és alkalmazására, továbbá a kisebb mezőgazdasági-ipari üzemek (olajütő, cukor- és selyemgyártó, gyapjúfonó) és technikai eljárások létesí58