Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

igaza is volt), nem fogadta el a minden tárgy — esetleg a matematikán kívül minden tárgy — oktatására feljogosító oklevelet sem. Ésszerűnek tartjuk azt a döntését is, hogy az egyes osztályok heti óraszámát 30-ban szabta meg. A tanári karok létszámbeli növekedése és a fokozottabb tanár—diák-kapcsolat — más szóval: a nagyobb nevelői ráhatás — pedagógiai igénye egyaránt ezt sürgették. Okos intézkedése volt a diktálások megszüntetése, illetve az értelemfejlesztő módszerek szorgalmazása a lélek nélküli magolás és magoltatás helyett. Előrelépett a tekintetben is, hogy bár az általános műveltség fogalomkörének középpontjába továbbra is a klasszikus nyelvek (főként a görög) ismeretét és az auctorok (klasszikus írók) műveinek olvasását tette, felfigyelt a reáliák gimnáziumi oktatásának a szükségességére is. Nem értett ugyan egyet sem a filantropisták, sem Pestalozzi gyakorlatközpontú szaktárgyoktatásának szellemével ; ezt még az általa életre hívott reáliskolákban sem alkalmazták maradéktalanul, ennélfogva ebben a vonatkozásban nem érte el, legfeljebb csak megközelítette a szarvasi iskola gyakorlati életre nevelését sürgető nagy tanárainak: a tessediki hagyományt követő Skolkán&k, Magdának és Vajdának pedagógiai eszményét és elveit, akik olyan tudományokért és olyan oktatásmódokért harcoltak, melyek jótékony hatást gyakorolnak „a mezőgazdaság, az ipar, a mesterségek és a kereskedelem fejlődésére". Nem hagyható persze figyelmen kívül, hogy a magyar és a klasszikus nyelvek oktatásán kívül kötelező élő idegen nyelvként mindenütt a németet kellett tanítani. Azzal a megokolással, hogy a német révén „olyan irodalomhoz jutnak hozzá a tanulók, amely gazdagságban és képzelőerőben esztétikai ós tudományos tekintetben sok más nyelv előtt áll." Azt sem szabad természetesen figyelmen kívül hagyni — állapították meg a rendelet indoklásában —, hogy ,,egy hatalmas birodalomnak szüksége van" olyan közös nyelvre is, amelyen а lakosok megértik egymást. A viszonylagos tisztánlátás megkönnyítése érdekében el kell mondanunk azt is, hogy a sterilizált tantárgyi anyagba nem férhetett bele sem a magyar reformkor, sem a szabadságharc politikai és katonai küzdelmeinek a tárgyalása — le kellett zárni a történelem oktatását 1815-tel ! —, sem Petőfi költészetének a méltatása. Olyan vörös posztó volt az udvar szemében, hogy még a nevét sem volt szabad emlegetni az iskolákban. Amikor az iskolafenntartó egyházmegye kellő biztosítékot kapott a nyilvánossági jog megszerzésére, megindult a tanszékek anyagi megalapozásáért és az alkalmas tanerők kiválasztásáért vívott küzdelem. A kompromisszumra hajló, érdekegyesítő Pecz — nem volt hálás szerep — az 50 éves iskolát köszöntő Egyház és Oskola című kötet elsőként közölt, vezértanulmányában megegyezéseket és hasonlóságokat tárt fel Comenius, illetve a zay-ugróci tervezet és az Entwurf pedagógiai elvei között. Gáláns gesztus volt ez az államhatalommal szemben, amelyet nem követett több hozzá hasonló a kiadványban. Valószínűleg az iskolabizottság érezte szükségét, hogy az alapelvei és nemzetellenes 245