Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

nedésére vonatkozó félelme is hamar beigazolódott — az évközben eltávozott tanulókat a tanév végén újabb 56 követte. Az új tanévre mindössze 129-en maradtak ! Olyan óriási vérveszteséget jelentett ez, hogy az iskola korszakunk végéig nem is tudta kiheverni. Sajnos, amint az előre várható volt, Bajzáék nem vállalták a vidéki életet. Sőt Tatay sem jött el Szarvasra, — többre értékelte a soproni gimnázium meghívását. Ilyen körülmények között roppant szerencsésnek mondható, hogy a választók bizalma a fiatal Greguss Ágostot érdemesítette arra, hogy Vajda örökébe lépjen. Nagyszerű ajánlólevelei voltak. Fia volt az evangélikus egyházi és iskolai körökben jól ismert, kiváló szabadgondolkodó Greguss Mihálynak, aki Eperjesen (utóbb Pozsonyban) sokat tett tanítványai — köztük Kossuth — egészséges nép- és szabadságszeretetének a kiformálásáért. Bővebben szóltunk róla és eszmei örökségét híven ápoló fiáról: Ágostról a Sárosi Gyuláról szóló fejezetben. Apja emlékén, illetve a külföldön szerzett kiváló bizonyítványokon, okleveleken (Bécsben orvostudományt, Halléban bölcseletet tanult) kívül egy-két kisebb írásával, versével, műfordításával ő maga is felhívta már magára a figyelmet, jogos reményeket ébresztve az iskolabizottság egyes tagjaiban. Különösen az 1845-ben a Pesti Divatlapba,n publikált Petőfi Sándorhoz címzett verse kelthetett nagyobb feltűnést és válthatott ki vegyes érzelmeket, mellyel a támadások kereszttüzébe került iskolahagyott fiatal költőt és élettől duzzadó költészetét vette védelmébe a „felfuvalkodott apróságok", az ,,átkot szóró középszerűség", a mindenben hibát kereső tudálékos kritikusok kioktató bírálatával szemben. Találónak tartjuk a kor iskoláiról mondott elmarasztaló kiritikáját is: a „pedánsok könyves börtönének" zsibbasztó porában, hol lelki tápot nem sok ifjú lel, hol szép szavakba fojtják szellemünket, hol azt tanuljuk, hogy — tanulni kell, — az eleven életet kirekeszteni akaró zord előírások és szigorú megtorlásokkal fenyegetőző fegyelmezési rendelkezések világában, mint ritka fehér holló, elvétve ha nevelődhetett egy-egy szabadabb szellemű jelentékeny költő. Petőfi sem az iskola túlnyomórészt latin tanításnyelvű óráin sajátította el azt a gazdag élettapasztalatot, azt az eredeti látásmódot, amellyel a környező világ különböző jelenségeire egyéni módon, hitelesen, érzékeny szemmel és ideggel reagálni tudott. Ez a Greguss által is felismert kétségbevonhatatlan igazság tette nyomatékossá és hitelessé a versben megfogalmazott pompás jóslatot. Azt, hogy míg a gáncsoskodó kritikusok „halálba dőlnek elfeledve", addig Petőfi számára ,,a 232