Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
előadásmód tárgyilagosságára, a mértéktartó jellemzésre és a remek helyzetekre alapozzák. Ilyen szempontból csakugyan tisztes hely illeti meg a század költészetében. Értékét nemcsak az utókor tudós kutatói méltányolták ; felfigyeltek rá az egykorú énekszerzők is. így például a Nikolsburgi Névtelen 1568-ban írt Igen szép história a Kenyér-mezején Kenessy Pálnak és Báthory Istvánnak a törökökkel megvívásáról című műve is több, a Cantióban is fellelhető motívumra épített. Két hőse van annak is, sőt hasonló sors és szerep jutott osztályrészül is nekik. Kinizsi (Kenessy) Pál ugyanolyan türelmetlen aggódással keresgéli a holttestek között megsebesült, már-már alig élő barátját: Báthoryt, akár Веке Pál Hegedűs Jánost. Még a szava is ugyanaz. Ezt pedig nem lehet egyszerűen megszokott költői sztereotípiának felfognunk — a többi kortárs históriás ének nem igazolja ezt. A Cantio de militibus pulchra — mint láttuk — egyértelműen azt tanúsítja, hogy a gyulai végvári vitézek nem szerették „büszke és nagyravágyó, pompa kedvelő" kapitányukat, ki — az egyik történetíró szerint — „a katonásságnak sem jó, sem rossz értelemben nem volt példája." Jó emberismeretüket a vár gyászos feladása is erősíti. A valós helyzetet nehéz lenne ma már hűen rekonstruálni. Egymásnak ellentmondó feljegyzések zavarják az egyértelmű fogalmazást. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a csatározásokban a maroknyi magyar sereg nagyszerűen helytállt, mint ahogy abban is, hogy a szigetvári hős : Zrínyi Miklós által gyulai várkapitányságra ajánlott Kerecsényi a vallató időben gyávának és hiszékenynek bizonyult. Forgács Ferenc, összehasonlítva az egyszerre vívott Sziget és Gyula erejét és helyzetét, azt állította, hogy ,,a két vár védműveire, fölfegyvérzésére nézve egyenlő, de Gyula őrsége, a parancsnokot kivéve, különb volt" Istvánffy is azt mondja, hogy Kerecsényi „nagyon vitéz lovasparancsnokokkal", nála képzettebb tisztekkel (Geringer és Happarott századosok; Olcharovics Demeter, Hennyei Miklós, Marinics Ferenc, Jász Lukács, Chyczy János, Balázsdiák Márton stbj, és sok olyan harcra kész katonával rendelkezett, akiben „tüzes fiatalság, erő és lelkesedés" edzette a nemes elszánást. Közülük többen meg is tagadták a várfeladás Kerecsényi által előterjesztett feltételeinek az aláírását. A dicső halált többre tartva, mint a gyáva megadást, elszántan védelmezték elvüket:" Nem szabad ily nagy gonosztettet elkövetniük, amivel egész Alsó-Magyarországot a keresztény nevezet ellenségeinek szégyenteljes és gyalázatos megegyezéssel kiszolgáltatnák ; őket is, mint azt Losonczi és a temesváriak példája mutatja, majd levágják és lekaszabolják, s hiszékenységükért keserű halállal lakolnak meg." A kétségbeesett Kerecsényi nem hitt nekik. „Makacsul és szívósan kitartott nemtelen szándéka mellett", s a lovasság parancsnokát: Brebiri Györgyöt elküldte (más verzió szerint titokban nyílvesszőre erősített levelet juttatott el) Pertafhoz > hogy 8 napi fegyverszünetet kérjen, s a vár tisztességes feladásáról tárgyalásokat kezdjen. Pertaf — ahogy Istvánffy írja — „nem kevéssé csodálkozott a parancsnok gyávaságán", és habozás nélkül megadta a fegyverszünetet. Saj. 18 •
