Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Nádor Jenő emlékének A Vajda Péter nevét viselő gimnázium első ötven éve (1802—1852) Az ismeret dicső nektárja itt Üdítse fel a szomjazót híven. Itt edződjék kősziklává a hit S acéllá a jellem is, amit Nem ingat meg, nem tör meg semmisem, Se' csábítás, se' vész, se' bármi más . . . (Gajdács Pál: Száz év multán A szarvasi főiskola 100 éves évfordulójára) A tótkomlósi pap-költő 1902-ben felolvasott ünnepi ódájában, mellyel jubiláló iskoláját — a sokak szemléletét, gondolkodásmódját, jellemének alakulását szerencsés irányba fejlesztő szarvasi gimnáziumot — köszöntötte, úgy tisztelgett a sok viharban megedződött, életképesnek bizonyult intézet előtt, hogy közben az ünnepi hangulat mámorában is megmaradt a tárgyilagosság határain belül. Gajdács ugyanis nem eresztette szabadjára költői képzeletét. Nem vette sorra az iskola kiemelkedő tanár-egyéniségeit, és nem élte át külön-külön a szép helytállások minden egyes tényét. Nem fűzött hozzájuk moralizáló igazságokat, nem szűrt le belőlük hasznos tanulságokat. Nem vizsgálta, mivel gazdagodott 100 év alatt, és miként tudta megőrizni a keserű megpróbáltatások idején is jövőbe vetett hitét. Nem nézte, hogyan maradt hű az alapítók nemes akaratához, s milyen pedagógiai és etikai célkitűzésekkel gyarapodott közben. Őt csak az eredmény érdekelte. Az, hogy a kedves alma mater végül a tudományok és a Múzsa olyan erős vára, olyan kiapadhatatlan forrása lett, amely „az ismeretek mennyei nektárjából" minden arra éhező gyermekének elegendő útravalót juttatott, hogy életét okosan, becsülettel, kellő tudásanyag birtokában, egészséges óletelvek szerint élje végig. Megyénknek nem adatott meg, hogy olyan nagy múltú intézetei legyenek, mint Észak- vagy Nyugat-Magyarországnak. (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Sopron stb.) Szegedi Kis István gyulai és békési iskoláit hamar elsodorta a török veszedelem. A 130 éves hódoltságot követő gazdasági-társadalmi megújhodás, a lakatlan vidék benépesítése, a letelepült családok anyagi megerősödése és közösséggé formálódása hosszú évtizedekig tartott. így aztán kulturális központok kiépítésére, az eleminél magasabb fokú ismereteket nyújtó iskolák alapítására gondolni sem lehetett. Az állam nem építtetett, az egyházaknak a nyakán pedig — mint súlyos anyagi és lelki teher — ott volt a templom- és a népiskolák állításának és fenntartásának a gondja és kötelezettsége. Képzeljük csak el, mindent újonnan kellett építeni, hiszen — ahogy Veres József írta egy 1886. január 10-én közzétett újságcikkében, „torony is csak egyetlen egy volt: a gyulai". Tanító se sok. A Mária Terézia által 1769. november 8-án kiadott 174