Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Ha én Isten volnék, csak azt vinném végbe, Hogy lóháton menne a huszár az égbe. Menyecske! Ha feléd huszár nyújtja száját, Csókold meg a világ első katonáját — fejezte be a róla, a „pardont sem adni sem kérni nem szokott" huszárról szóló éneket. Sárosi Kossuth végsőkig kitartó bizalmasa (anyai ágon távoli rokona) lévén, a kormányt Debrecenbe, Gyulára és Aradra is elkísérte. Tőle — mármint Kossuthtól — szerezte pontos értesüléseit: krónikáséneke alapanyagát. Az ő segítő, közbenjárásával ismerte meg a bizalmas iratokat, a legfrissebb harci jelentéseket, a diplomácia híreit, a kiadott kormányhatározatokat és a hozzájuk fűzött értékelő magyarázatokat. Emellett 1849-ben még a kormánnyal együtt vándorló pesti váltófőtörvényszék elnöki munkakörét is betöltötte (erre az elnöki székre utalt a bevezetőnkben ismertetett Verhör — kihallgatás — című versében), majd kormánybiztos és képviselő is volt. Pihentető szabadidő nélkül, tele felelősségteljes munkával és súlyos kötelezettségekkel. E sokféle beosztás mellett is talált azonban időt és módot arra, hogy Kossuth határozott kívánságát teljesítve, mint valami vándorénekes, népe öntudatának élesztője, óbrentartója legyen. Akár egy modern Tinódi, úgy járt vidékről vidékre, hogy találkozzék a néppel, pénzt gyűjtsön a megsebesült katonák számára, és hírt adjon a harcok állásáról, a bel- és külpolitikai helyzetről, megfújván az „Arany Trombitát", melyet „örök igazság parancsolatjára a népnek mondva készített". Nem szégyellte ezt a költők számára szokatlan szerepet. Jól érezte a kor és az irodalom szükségszerű egymásra hatását. Mindenütt szeretettel fogadták, és lelkesen ünnepelték. Élete legtartalmasabb és legdicsőségesebb korszaka volt ez. Annak tartotta ő maga is. Nevét gyorsan szárnyára vette a hír, ismerte széles e haza. Eő művét, a „kizárólag politikai szükségre készült", forradalmi erejű Arany Trombitát mohón hallgatta a sikerektől megittasodott tömeg. Mindenki, akinek szívében a haza, a nép és a szabadság iránti szeretet tüze égett. Hittek is neki, mert a hazaszeretet Sárosiban „nem valami elvont, tartalmatlan frázis, hanem állásfoglalás, harci program, lángoló szeretet és lángoló gyűlölet foglalata" volt. A páros rímű alexandrinusokban írt, 12 leheletre oszló mű hű kifejezője a kor lázas, izgatott hangulatának. Pándi Pál találó jellemzését átvéve, benne a „frisseség szele csapja meg az olvasót, amely az eseményeknek akkori izzásából s az előadás mikéntjéből fakad . . . irodalmi értékét az egyre erősebben felcsapó lírai szenvedély, a tömör, találó jellemzések, a stílus közvetlensége, előadásmódja adják. . . . Itt a tények epikája és lírája uralkodik, mint ahogy a szabadságharc története maga is hősköltemény. Sárosi tudósít, eseményeket 163