Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

fias áldozatkészségét is. ,,Az irodalmat, mely nélkül nemzeti élet nincs — írta eperjesi korszakában — pártolnunk kell, nemcsak szóval, de tettleg is. Én fölöttébb szegény ember vagyok, de e tekintetben az áldozatot nem kímélem. A mi nemzetségünk ellen sok elem törekedik; ennek leghatalmasabb ellenmérge az irodalom; s azon erő, mely ez úton kifejtetik". Hasonló patrióta öntudattal vett részt abban a vármegyei bizottságban, amely a magyar nyelv hivatalos nyelvvé tételének a kimunkálására állt össze, és amihez biztos elvi alapot a kollégiumban végzett pedagógiai ós társasági munka szolgáltatott neki. A bizottság tervezete, amelyet az ország minden vármegyéjéhez eljuttattak, valóban nagyon átgondolt, sok részletkérdést felvillantó és javaslatba hozó elaborátum volt. (Csak zárójelbe illik a költői kérdés : Vajon, mi lett volna belőle, ha Sárospatakon a Kazinczy féle nyelvújítást ellenző Kövy professzor szellemi hagyatékán nevelkedik ! ? ) Sárosi fontos szemlélet alakító városa volt Eperjes. Másod- majd első aljegyzővé történt előléptetésével a megyei közigazgatás ügyintézéséből mind több és több munkaterület gondja és kötelessége hárult rá. A panaszok és beadványok kivizsgálása során érzelmileg egyre közelebb jutott az egyszerű emberekhez, s megszerette a becsületesen dolgozó népet. „Különös részvéttel" gyönyörködött vasárnapi szórakozásaiban, elbűvölten nézte díszes, ünnepi népviseletüket, éberen figyelte emberi tartásukat és sajátos életvitelüket. Ezeknek az érzelmi indítású vizsgálódásoknak köszönhette, hogy mint költő is sokat változott. Egyrészt tudatosan keresni kezdte a szociális témákat el egészen a Dózsa tragédia tervéig, másrészt felszabadult az alól a nyelvi és formai nyűg alól, amelyet a klasszikus költészet Berzsenyi által közvetített „latinizáló" szelleme gyakorolt rá. Itt Eperjesen próbálkozott először a népdal-formával, és itt ismerte meg és kezdte tanulmányozni a Dugonics féle Magyar példabeszédek és jeles közmondások gyűjteményt, amely végül leghíresebb munkájának, a Ponyvára került Arany Trombitának, is nélkülözhetetlen nyelvi stiláris forrása lett. Nehéz lenne megérteni, miért hagyta el a szeretett várost, ha nem tudnánk családalapítási szándékáról. Már 1838 nyarán — mikor a megyei vezérkarban várható nagy személyi változások hírét közölte unokatestvérével, ezt kérte Szakái Lajostól: ,, . . .hass valahová leendő bejuthatásom ügyében". Olyan hivatalt keresett, amelyre bátran alapozhatta Hilvéthy Arnoldinával kötendő házasságát. Ezt találta meg az aradi váltótörvényszék jegyzői majd előadó-bírói beosztásában. Visszakerült tehát szülőföldjére. Költői szempontból viszonylag sok újat hozott az aradi élet. A szokványos udvarló-bókoló emlékkönyv-versek és szerelmi dalok mellett nemesi életformát kigúnyoló, népies hangú szatírák (Ó aradi Maradi Mihálynak fejtől való fája), gondolati lírához közelítő, demokratikus töltésű hazafias versek jelzik a téma- és műfajbeli gazdagodást és az új út keresését. Kitágult a világirodalom iránti érdeklődése is. Jan Kollár és Mickiewicz után, akinek Pan Ta157