Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

a költészet mesterfogásaira, a poézis mindenható erejére. Ezt az érzést erősítik bennünk azok a közös erkölcsi tulajdonságok is, melyek fiatal hasonmásához kötik : legelső ő is az iskolában, s úgy éri el a huzadik évét, hogy nem volt soha haszontalan perce, „szalmajáték kedvelése". Nem élt felelőtlenül. Az ajánlást kizárólag ez — a vers mondanivalója szempontjából sem lényegtelen — motívum indokolja. De csak abban az esetben, ha Oreguss Ágostot apja életművének és eszméinek egyes folytatójaként, mintegy betetőzőjeként fogadjuk el. ő ugyanis sohasem formálta Sárosi költői Ízlését. Ha viszont arra gondolunk, hogy a szép, igaz és jó egységét hirdető, a reformkorban is közkedvelt eszményítő esztétika elveit ő foglalta tudományos rendszerbe, feltételezésünk mindjárt reálissá is válik. Oreguss nagyon tisztelte merészen liberális gondolkodású apját, kinek több esztétikai műve jelent meg latinul, a kor tudományos nyelvén. Szellemi örökösének érezte magát. Hagyományőrző és folytató fiúi szeretetét tükrözi, hogy közvetlenül a szabadságharc bukása után, szarvasi tanár korában, tanulmányaiból önálló gyűjteményt állított össze Oreguss Mihály válogatott kisebb munkái címmel. Sajnos, a már kiszedett, de még fűzetlen íveket — mint lázító iratokat — lefoglaltatta, ládákba rakatta és a Réthy nyomdából elszállíttatta a Helytartótanács, így annak egyetlen példánya sem kerülhetett az olvasók elé. A csaknem másfél évtizeddel korábban meghalt mester eszméitől tehát még a Bach-korszakban is félni lehetett, akárcsak fiáétól, akit azért sújtott börtönnel az abszolutista rendszer, mert Világos és Arad után is hirdetni merte : „A forradalom győzni és boldogítani fog". Amikor tehát A világtalan dalnok-kai Sárosi a tudós irodalomesztéta Oreguss Ágost előtt tisztelgett, egyúttal édesapja, a nagyszerű magvető Oreguss Mihály emlékének is hódolt. A Magyar Társaságban frissebb irodalmi élmények és ismeretek birtokába jutottak a tagok, mint a főiskolán. Itt az élő irodalom kapta a vezérszólamot. Külön könyvtárukban, amelynek 1833-ban 60 kötettel vetették meg az alapját, a kortárs költők, írók, tudósok (Vörösmarty, Bajza, Toldy, Czuczor, Döbrentei stb.) kötetei foglalták el a főhelyet. Belőlük merítettek hitet és erőt alkotó munkájukhoz a költői lelkületű ifjak. Össze jöveteiknek állandó résztvevői voltak: az ő verseiket és prózai alkotásaikat adták elő a leggyakrabban és a legszívesebben. Az elnökség jól átgondolt terv szerint osztotta meg a feladatokat, nemcsak a szavalók és bírálók, hanem a szépirodalmi és a tudományos dolgozatokat író tagok ós kritikusaik között is. Legnagyobb gonddal a nagy nyilvánosság előtt tartott örömünnepékre készültek fel, amelyeken — ha arra előzőleg érdemeseknek minősültek — saját próbálkozásaikat is bemutatták. Különösen olyankor volt élénk ós heves a vita, ha egymás műveit kritizálták ; ilyenkor nem feszélyezte őket a szerző országos neve. Előfordult az is, hogy diákcsínyek fűszerezték a bírálatokat. Egy ilyenről így 153