Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

persze, a várkapitányok sem voltak feddhetetlenek. 1543-ban pl. Patócsy Ferenc főispánnak okoztak kellemetlen órákat a középnemesek, megsokallván kegyetlenkedéseit. Haán Lajos ezeket közölte róla a Békés megye hajdanában: „Végletekig viszi a dolgot, a köznemesek birtokait sorban foglaltatja, az ellenszegülőket s jogaikat védeni merőket elfogatja és bebörtönözteti". Még az ország főkormányzója : Martinuzzi sem tudta szép szóval jobb belátásra bírni. Végül is arra kényszerült, hogy formális népfelkelést szervezzen ellene, elfogassa és börtönbe vesse. Hogy miként menekült Patócsy Sarkadra, s hogyan fogták el a Kölesér táján, arról Tinódi így énekelt verses krónikájában 1551-ben, a Szapolyai János halála utáni mozgalmas időszak történetét rögzítő Erdélyi históriában. : Patócsy Ferenc Gyulavárban ére, Feleségét, gyermekét ő hamar felkölté. A vízre rakodék, Sarkadon kiszálla, Kölesérött az föld népe rátalala, Ott ő mind népével akada fogságba, Fogva őt bevivék az jó hamar Váradba. Maga Mágocsy sem volt sokkal különb. Ö történetesen 36 440 Ft-tal nem számolt el (ezért nem adott 10 000 forintnál többet neki a király, illetve a nádor ?), 200 kisebb, a vár védelméhez tartozó „jószág" jövedelméről pedig egyenesen nem is tett említést számadásában. Utóda Bornemisza Benedek még a királyt és a nádort is félrevezette, csakhogy szemérmetlenül harácsolhasson. Alig egyéves kapitánysága után már vizsgálatot kellett folytatni ellene, s végtelen rablásait, fosztogatásait bírái „112 levélnyi" jelentésben tudták csak összegezni. Mindent elvett ós elvitt, amire megfájult a foga: bort, fejős tehenet, sertést, bárányt, lovat, búzát, lisztet, kölest, árpát, szénát, szalonnát, vajat, sót, posztót, szerszámot. A felsorolt tételek összege 12 667 forintot tett ki, holott a gyulai uradalom mindössze évi 10 000 Ft-ot biztosított. Kerecsényi, ha lehet, még kegyetlenebb eszközökkel folytatta elődei kíméletlen vagyonszerző, zsaroló tevékenységét. Az 1566-os országgyűlésen „100 ívet tett ki" az általa elkövetett sérelmek felsorolása. Tömegesével menekültek előle a jobbágyok és a köznemesek. Telhetetlen kapzsiságára mi sem jellemzőbb, mint hogy még Miksa király is mértékletességre és emberségre intette 1561. nov. 20-án küldött levelében, „megütközéssel értesülvén arról, hogy szigorúsága miatt" az alája tartozó gyulai uradalom területéről „körülbelül 8 ezer jobbágy elhagyva szállását, részben Törökországba, részben a lázadók területére költözött". No, nem emberségből emelte fel szavát, hanem mert attól félt, hogy így „a vár számára szükséges szolgálatoktól és adóktól" ő is elesik. 14