Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Sárosi is. Mindvégig őszinte szeretettel viseltetett szülei és testvérei iránt. Az 1841. szeptember 19-én Pulszky Ferencnek írt levélben például így sirta el vesztesége fölötti nagy bánatát: kedves sógorom halála után ,,négy hét múlva — mint már tudod — egyetlen anyámat temetem el; s alig tértem haza májusban Eperjesről, otthon egészségben hagyott, s általam az édesnél, kit nem ösmerék, jobban szeretett és becsült mostoha atyám is fájdalmasan utánok indula, s elköltözött. Mit kellett éreznem, képzelheted". A családi otthon melegét, a testvéri szeretet meghittségét és pajkos vidámságát tükrözi az „Albert öcsém"-nek — azaz Száthó Albertnek — dedikált Az egyszeri szolgabíró című verse, amely először 1848. június 18-án az Életképekben Ki a gazember? Adoma a hajdankorból címmel jelent meg. (Mi a Tomori Anasztáz áldozatkészségéből kiadott Költemények Sárosy Gyulától — Pest, 1858 — című kötet alapján idézünk). A tréfa, amely az Arany János által később megfogalmazott fülemile-témát előlegezte, az egyik legjelentősebb Sárosi vers volt a 40-es években. Természetesen nemcsak motivumhanem jelentős szemléletbeli különbség is mutatkozik a két feldolgozás között. Sárosit ugyanis nem a nevetségesen kisszerű veszekedés (nála a kakukk szaván tűznek össze a „halál kaszájától" rettegő, egymás mellett kaszáló gazdaparasztok) és az öncélú pörösködés kigúnyomlása, hanem az igazságszolgáltatás sorsszerűsége (elvtelensége ?), annak szociális problematikája: az egymást jól elagyabugyáló két férfi bűnös előélete és a veszekedésükből sápot húzó, legalább annyira bűnös szolgabíró intő, figyelmeztető tragédiája foglalkoztatta. Ezért fejeződik be így a vers: Halljátok meg ítéletem, Béke legyen köztetek — Adjatok kezet egymásnak: Bárha megütköztetek, — Ti, derék emberek vagytok, Mondom nektek még egyszer : Mert a kakuk nekem szólott Én vagyok a gazember. Év múlva a szolgabíró Itt hagyá az életet. Kár, hogy fölebb nem vihette Ezt a szép ítéletet. 144