Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Sárosi Gyula és költészetének Békés megyei vonatkozásai Szegény anyám, ha tudta volna . . . Dehogy szült volna engemet! A mottóként idézett, szállóigévé nemesedett gondolat a Ponyvára került Arany Trombita sokat szenvedett költőjének: Sárosi Gyulának Ingeborg, önszületése napján című verséből való. A szokatlanul óvatos, figyelemelterelő címet a megjelenés időpontja, a szellemi termékekkel szemben fölöttébb bizalmatlan Bach-korszak rémuralma indokolja. A cenzor figyelmét kellett elaltatnia. Az értő olvasókat persze nem tévesztette meg a rafinált cím. Kezdettől fogva a költő nyílt vallomásának, őszinte emberi kitárulkozásának tartották a verset. Döbbenetes hatású refrénjét — bár sokan vonatkoztatták önmagukra — mint valami találó epitáfiumot, zordon sírfeliratot kezelték, amelyben Sárosi tragikus élete keserű tanulságát összegezte. A közvetlen barátok ugyanakkor azt is tudták, hogy a szabadság eszméjéért mindent vállaló és elviselő emberi helytállás felemelő szépsége és tudata nélkül csak féloldalas a tétel; a teljesség érdekében hozzá kell tenniük az utolsó versszak gondolatait is : Dicső anyám ! mégis, ha látnád : Mi bölcs tűrővé tett a hit ! Dicső anyám ! ha élvezhetnéd Önérzetem fenálmait ! Ha tudnád, mily híven betöltém E földön embertisztemet : Nem tartanád te fájdalomnak — Még egyszer szülni engemet ! Ezzel egy csapásra énközpontúvá lett a vers képanyaga és mondanivalója: az élet első komor ,,látománya" — a korán eltávozott édesapa sírja, az „ifjúkor valósulatlan álma", ,,az álmok gondokra vetköződését" tapasztaló férfi buzgó tenniakarása, a bukásában is dicsőséges ,,vész" kitörése, amely elragadta ,,

Ingeborg" könnyen hevülő izzó lelkét, az „alacsony börtönajtó", melyen bűntudat nélkül lépett át, hogy letöltse a Habsburg hatalom reá mórt ítéletét azért, mert olyan izzó szenvedéllyel, olyan rajongó lelkesültség141