Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

mond, Bizonyos azonban, hogy dalait olvasva, sohasem keletkezik bennünk olyan érzés, mintha azokat népies formával kísérletező' műköltő írta volna. Nem kell pedig vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy egy-egy kellemetlen hangulati zavart okozó nyelvújítási szóra, nehézkes, természetellenes szórendre, „félrefogott" ütemre, vagy „meghibbanó rímre" felszisszenjünk. Nem járunk messze az igazságtól, ha mindezt azzal is magyarázzuk, hogy Szakái mögött nem állt jelentős műköltői múlt (nem volt beidegzett műköftői rutinja), amikor fellépett. Nem akadályozta semmi, hogy a reformkorral jelentkező népies költői irányzat kizárólagos szolgálatába szegődjön, s erős népi kötöttsége révén annak gondolati és formai követelményeit tegye magáévá. Csak zárójelben említjük : a középiskolai oktatás sem adhatott szilárd műköltői alapot, hiszen a magyar tanításnyelv elfogadtatásáért is harcolnia kellett még. A Tudományos Gyűjtemény 1826-os évfolyamának Jélességek című közleménye éppen Szakái mezőberényi iskoláját dicsérte meg, mivel benne „tsupán a Nemzeti nyelv eránt viseltető szeretet tüzétől hevíthetvén .... Berey István úr, a Helybeli Reformata Sz. Gyülekezetnek érdemes Lelkitanítója, nem tsak a Magyar nyelvnek, Literaturának, hanem tudományos dolgoknak, úgy mint Magyar Ország Históriájának, Statistikának és Geographiának Magyar nyelven való tanítását önként vállalta magára". Az irodalmi tananyag azonban — ismerve a korabeli kézikönyveket — alapos verstani vizsgálódásra nem nyújtott lehetőséget. Fentebb hangoztatott állításunkat (tudniillik, hogy nem éreztük műköltőnek) erősíti az is, hogy többnyire ismert nóták kótájára és,,rámájára" szerkesztett verseiben sohasem szólt saját érzéseiről, pedig legtöbbször ifjúkori köröstarcsai élményei és megfigyelései kerekedtek dallá, zsánerképpé ajkán, ő azonban mindvégig személytelen maradt, s csak tárgyilagos tolmácsa lett földijei : ifjúkori barátai személyes vágyainak, kisded örömeinek, esetleg bánatainak. Olyan hitelesen beszélt a nevükben, hogy az az érzésünk, még a keresztnevük is valódi. Dalai mégsem hatástalanok. Szuggesztívvé az apró részletek realizmusa: az „anyagi népiesség" Dankó által nagy lelkiismeretességgel összeállított gazdagsága teszi őket. A sok folklór-értékű elem kárpótol nemcsak a költő szubjektív líraiságának sajnálatos hiányáért, hanem az ismertető, elbeszélő modor sablonszerű egyhangúságáért is. Szakái dalaiban ugyanis túlteng az elbeszélő, az epikus elem — az elmondott és nem a lejátszott, a megjelenített cselekmény, Roppant jellemző ,hogy A búzamosó lány dalát kivéve (ez Petőfit művészi utánzásra késztette) szinte kísérletet sem tett a dramatizálásra, a mondanivaló párbeszédben történő feloldására. Itt is csak feleslegesen hosszú epikus bevezető : helyzetkép után vállalkozott rá. Alakjai minduntalan aprólékos precizitással fejezik ki véleményüket, vallanak és lamentálnak. Akkor is, ha történetesen a megjelenítés kézenfekvő lenne (Szőlős leány, Egy leány az 1841-iki katonai sorshúzás után, Szegény szolgalegény stb.) 137