Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Sárosi Kossuth által megszabott politikai horizontja természetesen összehasonlíthatatlanul szélesebb ívú, merészebb lendületű volt, mint amit a Deákvagy még inkább Wenckheim Béla vezette lojalitást hirdető mérsékelt politikai irányzatok képviseltek, amelyeknek Szakái legfeljebb csak a Békés megyét érintő feladatait és főbb irányelveit ismerte igazán. Ezért van az, hogy míg Sárosi mint egyedül célravezető, helyes politikai megoldást üdvözölte a Habsburg-ház trónfosztását, addig Szakái — nem tudván együtt fejlődni a gyorsan változó politikai eseményekkel — lélekben királypárti maradt a Bach-korszakban is, sőt annak utána is. Költészete nem vett részt a forradalmi tudat kiformálásában ; versei unaloműző, csacska játékok lettek, s alig-alig elégítették ki Herder fentebb idézett alapelvét és követelményeit. Saját életének sem lett — nem is lehetett — meghatározó eleme a költészet, hiszen nem önmaga érzéseit vetítette ki dalaiban, hanem csak ismert sémákat és jól eltalált helyzeteket rajzolt meg bennük. Nem is vállalt velük semmi kockázatot magára. Nem járt értük sem börtön, sem várfogság, mint Sárosinak; nem kellett miattuk mea culpáznia felettesei előtt, az új urak előtt. Nem kényszerült arra, hogy megtagadja régi önmagát a vallató időben. Megyei tisztségviseléséért és irányító tevékenységéért is legfeljebb csak a kapcsolatrendszere zsugorodott összébb, amikor beosztását váratlanul a gabonakereskedéssel cserélte fel. Önként és nyugodtan vállalta ezt a biztos megélhetést nyújtó, nyárspolgár életformát is. Nem zúgolódott; míg Sárosi élete végéig hurcolta a maga súlyos keresztjét, állandó létbizonytalansággal küzdött, és ijesztő magányában — családjától elhagyatva — az italhoz, a mámorhoz menekült, de nem adta fel az inkább törni, mint hajolni életelvet. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy Sárosi — függetlenül e sok szemléleti tehertételtől — mindig megbízott (és joggal) a Szakái családban. Bóka László arcképvázlatából tudjuk Szabó Elek közlése alapján, hogy pl. Szakálek őrizték a frissen megjelent Arany Trombita példányainak nagy részét mindaddig, míg csak híre nem futott, hogy a faluban „zsandárok keresik" Sárosi lázító művét. Ekkor egy egész délután és egy álló éjjel megszakítás nélkül „égették a füzeteket" a boglyakemencében, melyeket, hogy gyorsabban elhamvadjanak, egyenként szét is kellett szakítaniuk. Mikor aztán reggelre, agyonfáradva befejezték a nehéz, nem kívánt műveletet, utoljára a rengeteg hamut is elásták, sőt igazolásul a kemencében még kenyeret is sütöttek. Saját bevallása szerint Erdélyi János ösztönzésére írta verseit, bár vannak, kik Pulszkyt és Henszlmannt emlegetik szellemi patrónusaként. Tény, hogy már Eperjesre kerülte előtt, 1833-ban is írt népdalt, sőt — ami még meglepőbb — nemsokára ódát is, amit az eperjesi Magyar Társaság Berzsenyi emlékünnepélyén fel is olvasott. A Kassai Szemlélő 1836. május 27-i számában így számolt be az eseményről a folyóirat eperjesi tudósítója, valószínűleg Kovács Samu, a Jácint című almanach szerkesztője: „Berekesztésül Fogarassy Gáspár, Szakái Lajos, Benczúr János és Sárosy urak dicsőítették a különben is dicső 121