Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

tésű elemzésére volt végül is szükség, ahogy A magyar sajtó története első kötetében olvashatjuk. A Békés megyei előkészítő bizottság tagjai tudatában voltak a nyelvújítási harc nyomán kialakult politikai realitásnak, de a „honi nyelven" folyó közigazgatás és bíráskodás felbecsülhetetlen jelentőségének is. Elvileg elítélték a nemzeti öntudatot sértő nacionalista túlkapásokat, jól tapintva rá ezzel a lényegre : nem a természetes fejlődés egyenes velejárója, hanem az erőszakos eljárások szomorú kísérőjelensége és „visszahatása" volt a nemzetiségek szembenállása. Ennek ellenére azonban az a törekvésük, hogy a magyart fogadtassák el az első és közönséges nyelvnek, azaz az állam nyelvéül a nemzetiségekkel is, már tükrözött bizonyos türelmetlen túlzásokat. Onnan eredt e?, hogy a magyar nyelv elfogadtatását, s vele a nemzetiségek asszimilációját kizárólag politikai feladatnak, bürokratikus úton megvalósítandó kötelességnek tartották. A szélesebb körben való terjesztés végett nyomtatásban is megjelent Békés megyei irat alig hozott valami újat. Inkább ügyes összegezése lett mindazoknak az elképzeléseknek és javaslatoknak, melyeket a többi megye törvényhatósága „cirkuláló" kiadványai révén népszerűsített már. A mi szempontunkból mégis jelentős : ez az első dokumentum, amely — túlmenve a keveset mondó együttérző nyilatkozatokon —-, a helyi vezetők cselekvő állásfoglalásáról, serény tenniakarásáról és az általuk kívánatosnak vélt konkrét intézkedésekről: taktikaigyakorlati lépésekről is tudat. A „vitézlő szent-katolnai Cseh Ferenc másodalispán" elölülésével tevékenykedő 11 tagú küldöttségnek Nóvák Antal vármegyei főjegyző által közreadott terjedelmes előterjesztése a feladat indoklásával, a közös hivatalos nyelv parancsoló szükségességének kicsit talán bőbeszédű és dagályos kinyilatkoztatásával indít. „Közönségesen elesmért sarkigazság volt és maradand is az örökké, hogy a nyelv a tudományok kulcsa — az érzelmek kölcsönös tolmácsa. Mennél míveltebb az, annál tanultabb, annál érzékenyebb a nemzet". Majd ez után az általános érvénnyel megfogalmazott axióma után a polgárosodó társadalom és a fejlett, pallérozott nyelv szoros kapcsolatára figyelmez a bizottság: „Tudni való pedig — írták beadványukban —, hogy csak ott emelkedhetnek valamint egyes emberek, szinte úgy egész országok is a polgárosodás (civilisatio) ama magasabb fokára, — mely a társasági együttléttel egyedülvaló s legfőbb iránya —, hol az érzés s tudományok egybesodorva szolgálnak világító szövétnekül. Ott oszlik a setétség ; fényre derül a jobb lét hajnala ; ott ébred a jónak s szépnek érzése; gyökeresedik a józan szabadság; nevelkedik a szorgalom; csudákat teszen a polgári erény ... A hol ellenben az anyai nyelv parlagosodásban hever s sínlődik ,— jele, hogy ott a legnagyobb rész tudatlan, — az érzés elfásult, tompa, és kivés?, kihol ott némineműkóppen a nemzet is, holott a tudós, csinos nyelv az időnek viharos szélvészei s ádáz ostromai között már rég enyészetbe dűlt népek dicsőségét még századok múlva is ragyogtatja". A magyar nyelv ápolásának és hivatalossá tételének eme elvét a következők 110