Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Békés vármegye részvétele a magyar nyelv hivatalossá tételéért vívott küzdelemben 1784. május 11-én a korlátlan hatalmú II. József látszólag a sok nemzetiségű államtest közigazgatásának egységesítése érdekében, valójában azonban tudatos elnémetesíto szándéktól is vezérelve, „a deák nyelvnek eltöröltetése és helyette a német nyelvnek közönségesen leendő bevétele eránt" nagy ellenállást kiváltó rendeletet adott ki. A felvilágosult uralkodó, aki fiatalkori hevességét nem tudta mértéktartó önuralommal párosítani, abból a sajátos tényből eredeztette kétszínű és veszélyes teóriáját — azaz a német nyelv hivatalos nyelvvé tételének elkerülhetetlen szükségességét —, hogy Európa-szerte már csak „Magyarországon, Erdélyben és Lengyelországban" folyik élő nemzeti nyelv helyett holt (lingua mortua) latin nyelven az oktatás és a hivatalos ügyintézés, s ez korszerűtlen és tarthatatlan. Végső konklúziójában igaza volt. Holt nyelven csakugyan nem lehet tökéletep pontossággal hitelesen és maradéktalanul kifejezni és értékelni az élő, eleven élet újszerű tényeit és jelenségeit. Nem is ez ellen protestáltak a megyei vezetők, hanem mert a kalapos király rendelete — figyelmen kívül hagyva a régi törvényeket és kivívott jogokat, az egyes országok és népek történelmi múltjából, nemzeti hagyományaiból eredő, nemegyszer egymástól elütő sajátosságokat — erőszakosan akarta rájuk kényszeríteni a német nyelv kötelező használatát. A mi esetünkben úgy akarta csírájában elfojtani például a patrióta érzést, hogy egyszerűen nem vett tudomást a valóságos helyzetről. Nem méltatta figyelemre a Bécsben élő testőrírók költői és nyelvvédő-nyelvápoló tevékenységét sem. Még a császári udvarban különben „szoros ellenőrzés" alá vont fiatal magyar hírlapirodalom ez irányú agitáció ja — lelkes pártolásra talált toborzó és irányító munkája sem érdekelte. Nem törődöt az egyre jelentősebb értékeket és eredményeket képviselő hazai tudományos és szépirodalommal sem. Pedig kellett hogy tudjon róluk. A császári udvarban szolgálatot teljesítő magyar testőrírók vezetője: a Mária Terézia által is becsült és pártfogolt Bessenyei György, ki tüntető hódolattal, „utolsó tsep véréig, alázatos hivséggel való jobbágyként" ajánlotta tragédiáit a királynőnek, például hasonló tényekre alapozva érvelt cselekvésre serkentő okos röpirataiban (Magyarság, A holmi, Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék stb.) a magyar nyelv uralkodóvá 102