Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

— a gyenge termékenységű talajok öntözéssel való javításának intézményes propagálása, ami nem hozta meg a várt eredményeket; — a gyepterületek tápanyag-visszapótlásának elhanyagolása vagy hiánya ; — az öntözésben való szakmai járatlanság; — a birtokosok és az öntözési szakemberek együttműködésének elégtelensége ; — az ún. megzokulás, azaz a túlöntözések okozta talajlevegőtlenség, amely az értékes gyepkomponensek kipusztulásához és állomány leromlásához vezetett ; — az öntözőtelepekkel kapcsolatos vízrendezési ós meliorációs munkálatok hiánya ; — a gyepöntözések állami támogatásának hiánya vagy elégtelensége: ezt igazolják a vízjogról szóló 1885: XXIII. te. és a közérdekű öntözőcsatornákról szóló 1900: XXX. te. intézkedései, valamint az öntözésről szóló 1937: XX. te. intézkedései, amelyek nem a gyepöntözéseket támogatták elsősorban, hanem a vízgazdálkodási főművek építését és a szántóföldi öntözéseket ; — az aszályos és a csapadékos időszakok váltakozása ; — a közgazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása : az első világháború és az 1920—30-as évek gazdálkodási nehézségei, a világgazdasági válság hatásai stb. ; — az öntözőgazdaságok extenzív-félintenzív termelési szintje; — a gyepöntözésekkel szembeni idegenkedés, ami részben abban nyilvánult meg, hogy a gazdaságok a terméstöbbleteket nem az adott gyepterületek intenzívebb kezelésével igyekeztek elérni, hanem inkább a rétek és legelők területi kiterjesztésével, részben pedig abban, hogy az öntözést nem többtermelési tényezőnek fogták fel, hanem elsősorban az aszály elleni küzdelem egyik módjának; — az öntözőgazdaságok egy része a gyepöntözést kezdetben jól kamatozó befektetésnek fogta fel, de a remélt nagy termések elmaradása után a telepeket elhanyagolta, öntözésüket beszüntette, s ezzel tovább növelte az öntözéssel szembeni tartózkodást. 8. A szántóföldi öntözés sem fejlődött egyenletesen a Dél-Tiszántúlon. Az 1900—1930-as években a szántóföldi növények felületi öntözésére csak az öntözött réteken került sor azzal a meggondolással, hogy az időnként beiktatott szántóföldi növények megjavítják a talaj szerkezetét, víz-, levegő- és tápanyaggazdálkodását. Ezt a módszert Tisza Kálmán öntözött rétjén (1906—1908), a békéscsabai (1914—16) és a dobozi (1931) öntözött réten alkalmazták. Az első esőszerű öntözésekkel a derekegyházi, a Doboz-pósteleki és a békési uradalomban próbálkoztak meg 1924—25-ben. A berendezések műszaki fogyatékosságai, magas amortizációs és üzemeltetési költségei miatt működésüket — a derekegyházi hajós öntözés kivételével — néhány év múlva beszüntették. 9. A felületi és esőszerű szántóföldi öntözések mélypontja 1928—30-ban következett be a Dél-Tiszántúlon. Ez a hanyatlás nem helyi tünet volt, hanem olyan országos jelenség, amely az öntözések általános megtorpanását tükrözte. Ennek okai között részben azok szerepeltek, amelyek a rétöntözések hanyatlásához vezettek — mint pl. a trágyázás, a szakismeret, az állami támogatás hiánya — részben a következők is: a háború utáni gazdasági nehézségek, az infláció, a világgazdasági válság, a kedvezőtlen értékesítési viszonyok, a víz97