Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

tény, hogy erre a vidékre a bolgárok Temesvár környékéről vándoroltak De, ahol már 1870-ben ,,86 holdat (49,5 ha-t) öntöztek primitív emelőkerekükkel a Bégából, és a Szubolyásza patakból is mintegy 31 holdat" (17,8 ha-t) (101). A gyulai és a békéscsabai öntözéses zöldségtermesztés 1896-tól indult határozottabb fejlődésnek. Ebben az évben épült meg a Fehér-Körös medrében a gyulai tüsgát, amely lehetővé tette az Élő víz-csatorna melletti területek öntözővízzel, és a helységek élővízzel való ellátását. Vízhasználati engedélyekkel ekkor találkozunk első ízben. Pl. 1896-ban Fábián Lajos gyulai kertész két kerékkel történő vízkivételhez kér és kap engedélyt a társulattól (2). 1897-ben ,,K. Szabó István és Kiss Gábor gyulai lakosok külön-külön 5 kh-ra (2,9 ha-ra) kapnak vízhasználati engedélyt és a terület után (vízdíj címén) 10—10 frt-ot tartoznak a társulat pénztárába befizetni" (4). A vízhasználati engedélyek bevezetése után sok született bolgár zöldségkertész került a vízügyi nyilvántartásokba. Elsőként említhető Bogdanov Péter békéscsabai kertész, aki 1899-ben 4.3 ha-t (5), 1904-ben 5,7 ha-t, 1909-ben 11,5 ha-t bérelt és öntözött Wenckheim Frigyes dobozi uradalmában (3). Ugyancsak bérleten gazdálkodott Pejkovics Iván borosjenői kertész 1902-től (7), továbbá Dimitrov Iván békéscsabai kertész 1905-től (62), Dobra Péter gyulai kertész, aki 1906-ban 10,4 ha-t bérelt a gyulavári református egyháztól (6), Petrovics György nagypéli kertész 1907-től (9), Kovacsov Iván gyulavarsándi kertész, aki 1907-től 5,2 ha-t bérelt az egyik ottani lakostól (10), Sztojkov Jordán pósteleki kertész, aki 1909-ben 10,0 ha-t, 1910-ben 10,8 ha-t bérelt Wenckheim Frigyes dobozi uradalmában (11). Ezekben az években jelent meg Szarvason a Petrov család, Gyomán a Draganov család (62). A bolgárok kialakult termesztési hagyományokkal érkeztek a Körösvidékre. A munkaerőt főként hazájukból toborozták, de helyi törpebirtokosokat és földnélkülieket is foglalkoztattak. Utóbbiak idővel elsajátították a zöldségtermesztés fogásait, majd önállósodtak. Ilyen volt M. Szabó Ferenc gyulai kertész, akinek vízhasználati engedélyét 1901-ben, 1906-ban és 1909ben állította ki a társulat (12). Ezekben az években jutottak hároméves vízhasználati engedélyhez még a következő gyulai lakosok: Szigeti János, Ócsai András (13) és Szilágyi Gábor 1904-ben (14), Vidó Ferenc 1905-ben (15), Bodoky Károlyné 1908-ban (16), Németi István, Bálint Ferenc és Kiss István 1909-ben (17), Pántos Vince 1911-ben (18). Úgy tűnik, hogy a környező területeken a magyar lakosság között csak lassan terjedt a bolgárrendszerű kertészkedés. A népszerűsítés érdekében az állam 1909-ben minta-öntözőtelepet hozott létre a Nagyváradhoz közeli Szentjános falu határában. A telepet a nagyváradi kultúrmérnöki hivatal tervezte és építette. Területe 33,0 ha volt, s az öntözővizet benzinmotorral meghajtott szivattyú emelte ki a Sebes-Körösből. A telep vezetését olyan kertész látta el, aki az öntözéses kertészkedést a bolgároknál sajátította el. Munkájáért mintegy 4,0 ha-t kapott ingyenes használatra azzal, hogy az öntözőtelepen mintakertészetet rendezzen be. Ezt a területet 0,5 ha-os parcellákra osztotta fel, majd családoknak adta ki bérbe, és azok a kertész irányítása mellett gazdálkodtak. A bérlők a palántákat és a vetőmagot kedvezményes áron kapták, az öntözővizet ingyen. Volt olyan elgondolás, hogy a bérlőket a bolgárokéhoz hasonló munkaközösségekbe tömörítik, ez azonban nem valósult meg, mert a bérlők továbbra is egyénileg dolgoztak és értékesítették termel vényeiket a nagyváradi piacon (261). A telep 1911-ig sikeresen működött, az öntözések elterjesztésére azonban nem volt különös hatással. 77