Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

Tornya, Battonya, Mezőhegyes, Tótkomlós és Békéssámson községeken áthaladva Mártélynél torkollott volna a Tiszába (251). A Tiszántúlnak ezen a legtermékenyebb táján 11 500 ha-t látott volna el öntözővízzel. Belőle ágazott volna ki a Maros—Körös csatorna, amely Békéscsaba térségében torkollott volna a Gyula-békéscsabai Élővíz-csatornába. Békés megye területén ez a csatorna 1150 ha öntözéséhez biztosított volna vizet (144, 245). Az Arad-csanádi öntözőcsatorna megvalósításában érdekelt nagy- és középbirtokosok 1892-ben megalakították az Arad-csanádi Öntözőtársulatot 6906,0 ha területtel. A társulat azonban egy évtizedes eredménytelen fennállás után feloszlott (245, 248). A csatorna sem épült meg annak ellenére, hogy közérdekűnek és műszaki szempontból megfelelőnek tartották. Ennek egyik oka az volt, hogy a megvalósítás 3—4 millió forintot igényelt volna, s az összeg biztosítása az öntözőtársulatra várt. Jelentősebb állami támogatásra azonban a társulat nem számíthatott — többek között a törvényes lehetőségek hiánya miatt. Hátrányt jelentett továbbá az öntözendő területek szétszórtsága, ami jelentősen megnövelte volna a kihasználatlan csatornaszakaszokat és az építési költségeket. Ugyanakkor a vízjogi törvény értelmében a csatornát azok a parti birtokosok is használhatták volna, akik építési költségeihez hozzá sem járultak (92). A Sebes- és a Fekete-Köröst összekötő Felfogó Csatorna 1892—99-ben épült meg. A csatorna Körösszeg községnél ágazott ki a Sebes-Körösből, és Tamásda községnél torkollott a Fekete-Körösbe. Az 52,7 km hosszúságú csatorna ,,a felső vidékről (— a bihari dombvidékről —) nagy tömegben levonuló, s a (— FeketeKörösi Ármentesítő —) társulati ártéren szétterülő külvizek elvezetése" céljából létesült (90). Mivel a dombvidék lábánál húzódott, ,,az alacsonyabb területekhez viszonyítva magasan fekvő csatorna lett, s azon kedvező helyzetet teremtette meg, hogy mindazon területekre, melyek a Felfogó Csatornában előállítható duzzasztási vízszint alatt feküsznek, oly öntözőcsatornává képződött, amelyből a víz egyszerű kivezetéssel vezethető az öntözésre szánt területekre" (185). A Felfogó Csatorna által biztosított öntözési lehetőségek hasznosítására jött létre a Tisza István és társai öntözőérdekeltség 1901-ben (76). A Fehér-Körös medrében 1896-ban létesült a gyulai duzzasztó (tüsgát) (1. kép). Felépítésének előzménye az, hogy a Gyulán, Békéscsabán és Békésen átvonuló és gyakori árvizeket okozó Fehér-Köröst 1860-ban elzárták, és vizét új, ásott mederbe vezették. Az árvízveszély ezzel enyhült, viszont az érdekelt helységek élővíz nélkül maradtak. Az élővízzel való újbóli ellátást a gyulai duzzasztó oldotta meg oly módon, hogy a folyó vizét a korábban elzárt FehérKörös mederbe irányította. A mederszakaszt ettől az időtől kezdve Gyulabékéscsabai Élővíz-csatornának nevezték (72). Ez látta el öntözővízzel a Gyula és a Békéscsaba környéki kisöntözéseket és a hírneves békéscsabai öntözött rétet. 1. 3. Törekvések a körösi hajózás és a Körös-völgyi öntözések megvalósítására (1900—1930) A századforduló éveiben a közfigyelem a Körösök hajózhatóvá tétele és a Körös-völgyi öntözések továbbfejlesztése felé fordult. A megvalósítást az nehezítette, hogy a folyók nyári vízhozamai általában nem biztosították a hajózáshoz szükséges vízmélységet, illetőleg az öntözéshez szükséges vízmennyisé14