A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

Este 5 óra : Négy jeggyel több kelt el. Hat óra : hat jeggyel több. Hányan lesznek hát? Tényleg harmincan? Az esti pénztárnál felengedett a fagyos közöny. Móricz Zsigmond olvasói, Simonyi Mária hallgatói közül összeverődött nagy nehezen egy kis csoport. Nem harmincan, nyolcvanan gyűltek össze. És Móricz Zsigmondnak igaza volt. Aki őt és feleségét meghallgatta, apostollá vált, a magyar probléma apostolává, a magyar összeolvadás, a magyar feltámadás apostolává. Soha el nem felejthető, gyönyörűségesen szép élmény volt az írás és a szó művészének hallhatása. Nyolcvan főnyi közönség lelkes táborrá kovácsolódott és örült, hogy — eljött, szánta, mélyen szánta azokat, akiknek el kellett volna jönniök, de — otthon maradtak. A műsor első része az írónak az elszakított területeken tett látogatásairól szóló beszámoló volt. Milyen? Nem mondjuk meg senkinek. Aki ott volt, tudja — aki nem volt ott, ne kapjon ízelítőt se belőle. A műsor második része volt a tulajdonképpeni szerzői est. Gyöngyszemek abból a hatalmas kincseskamrából, amelyet Móricz Zsigmond összegyűjtögetett. A Filharmonikus Társaságot minden dicséret megilleti, hogy a muzsika, az ének és a tánc megszerettetésének úttörő munkája után az írás és a szó megismertetésének úttörő munkájára vállalkozott, és lehetővé tette Móricz Zsigmond és Simonyi Mária orosházi látogatását. Megállni nem szabad! A jövő esztendei bérleti előadások műsorát úgy kell összeállítani, hogy bérletben — tehát az összetoborzott lelkes nagy közönség előtt — kerülhessen műsorra az írás és a szó művészete. Legalább egyszerkétszer. Akinek nem tetszik, keljen fel a helyéről, menjen ki a nagyteremből, menjen haza, feküdjön le. Akinek tetszik, ott marad. És — mint a muzsikánál, éneknél, táncnál most van •— lassan-lassan észreveszi majd az egyébként nagyszerű orosházi közönség, hogy érdemes megismerni, megszeretni a kultúra minden csemegéjét." Említettük volt, hogy a Julianus barát utazásaival Móricz szelet vetett és vihart aratott. Igen. A hivatalos sajtó már a szlovákiai beszámolót is, enyhén szólva, viszolygással fogadta. Nem viseltetett nagyobb megértéssel a Zeneművészeti Főiskolán tartott előadásával szemben sem, jóllehet annak hangvételén — ha mondanivalóján nem is — a korabeli magyar politikai élet egy-két divatos kifejezését átvéve, kicsit szelídített az író. Nyilvános tiltakozásra azonban nem kényszerült még. Erre csak a gyulai előadás után került sor. Akadt egy újság a megyében — a vármegye félhivatalos lapja, a Békés —, amelyik kezdettől fogva elhatárolta magát Móricztól és a szerzői esttől. Nem közölt egyetlen hírverő cikket sem róla, mint akit nem érdekel a megyeháza dísztermében rendezett előadás, majd váratlanul nekiesett Móricznak, gonosz módon kiforgatva szavait, Félremagyarázva gondolatait, olyan állításokat tulajdonított neki, melyek nem is hangoztak el az előadáson. Könnyű lett volna ellenőrizni az igazságot. Móricz ugyanis nem szabadelőadást tartott: „Megtagadták tőlem az istenek az élőszó adományát... Ma sem tudok, s úgy látszik, sohasem fogok tudni élőszóval kiállni az emberek elé, hogy meggyőzzem őket arról az igazságról, amit hiszek és vallok,,

13 —jellemezte egy ízben önmagát az író. Miért tett volna most másként? Tény, hogy a Békés megyében felolvasott értekezés szövege szóról szóra megegyezett a budapesti előadáséval. Ennek a tézisei ellen pedig nem emelt vádat az államügyészség, sőt még a nyilvános terjesztést is engedélyezte. Vándor Imre gálád cikkének tehát (így nevezte meg magát a Gyulán különben „ismeretlen" gátlástalan újságíró), amely mindkét tábor előtt, sőt nemcsak itthon, hanem a szlovákiai és a romániai magyarság körében is igyekezett lejáratni Móricz emberi és írói hitelét, valójában semmiféle erkölcsi alapja nem volt. 247