A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

A dzsentrivédó', hazaffyas cikk írója minden olyan társadalmi eró'nek és csoportosulásnak neki támadt, amelyik nem állt irredenta —soviniszta alapon. Megtagadta még az Erdélyi Szépmíves Céhet is, nemcsak Móriczot és Adyt, akinek költészetét ezekkel a korlátolt szavakkal rekesztette ki a haladó irodalomból : „A magyarságnak, a csonkaországinak épp úgy, mint a megszállott területinek, nem Adyk kellenek, akik a halált hirdetik, s a lélek beteges ködétől nem látják a felhők közt a feltörekvő sugaras napot, hanem erkölcsi szépségekkel ékes, lánglelkű férfiak, akiknek minden szava csengő reménység, s akiknek írásában feltüzel a tanítás : Sursum corda!"

14 (Emeljétek fel sziveteket ! — EL.) Orosházán nem volt kellemetlen támadásban része a nagy írónak. Az újságírók is azonosították magukat elveivel. Azért hivatkozunk mégis a gyulai esetre, hogy egyrészt azt érzékeltessük, milyen súlyos mondanivalójú lehetett még a megszelídített Móricz-írás is, másrészt, hogy megláttassuk, mekkora szélsőség jellemezte a különböző társadalmi osztályok és rétegek gondolkodásmódját, amelynek közös nevezőre hozását Móricz időszerű és fontos politikai feladatnak tartotta. A percemberke Vándor Imre cikkével a magyar sovinizmus és irredentizmus történelemszemlélete támadt Móriczra, és tagadta egyben Bethlen Gábor keleti koncepciójánakjogosságát az ellenforradalmi Magyarországon. A Julianus barát utazásai ugyanis egy tőről fakadt a nem sokkal korábbi A tizenkettedik órában című, roppant megszívlelendő, gondolatgazdag cikk és az 1935-ben kiadott Erdély-trilógia, eszmeiségével, melyekben egy „szocialista Duna-völgyi szövetségterv" határozott körvonalait vázolta fel az író. Ennek történelmi modelljét és gyakorlati példáját tükrözték Bethlen következetes demokratizálásra alapozott nemzetpolitikai elvei. A Horthy korszak politikája mereven elvetette a Bethlen Gábor-i koncepciót. Ahogy Balogh Edgár önéletrajzi műve, a Szolgálatban világosan láttatja, ellene volt mind a kurzus hivatalos történetírója, a „nyugatos" beállítottságú Szekfű Gyula, mind azok a különböző politikai neveltségi szinten álló irredenta csoportok, amelyeket a Herczeg Ferenc elnökletével 1927. augusztusában alakult Revíziós Liga fogott össze, mind a „birodalmi német vonalat képviselő", későbbi keletű volksbundista „Burschenschaft irredentizmus" ideológiája, azon az alapon, hogy „a dunai térnek nem volt önmagától kellő ereje ahhoz, hogy politikailag kialakítsa magát". Ennélfogva Németország védelmére, gyámkodására szorul. A szellemtörténész Szekfű egyenesen szomorú és sajnálatos tévedésnek minősítette a 300 éve halott Bethlen Gábor keleti diplomáciáját, noha kénytelen volt elismerni, hogy elveinek a későbbi évszázadokban is akadtak lelkes követői, s volt idő, „mikor szinte az egész nemzet is arra a nézetre jutott, hogy ez az út fogja fennmaradását egyedül biztosítani." Elismerte eredeti gondolkodását is, nem tagadva, hogy „a magyarság története őbenne differenciálódott először". Azt azonban már megbélyegzésként tette hozzá, hogy „ő cselekedte, hogy ez a nemzet, mely eddig Közép-Európa alkotórésze volt, s mellette sziklaszilárdan megmaradt, most kettéoszlik, egyik ágával tudatosan azon periférikus erőket támogatva, melyek Közép-Európa ellen irányulnak akkor és azóta századokon át".

15 Ezért támadta Vándor Imre is és vele a rezsim minden kormányhű politikusa és újságírója Móriczot. A hazug és fullánkos kritika ellen a nyilvános tiltakozás volt az egyedüli hatásos védekezés. Amikor a gyulai szerzői estről a jobboldali Magyarság is leközölte szóról szóra a Békés nagyhangú és gyűlölettől izzó cikkét, Móricz sem tehetett mást tekintélye megvédése érdekében. Két lapban közreadta tiltakozását. (Magyarság illetve Békés megyei Hírlap — ez is Gyulán jelent meg.) Az Orosházi Friss Újság még két kisebb közleményben foglalkozott Móricz Zsigmond látogatásával. Sokat mondó, beszédes írás mindkettő. Pontos képet adnak 248