A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Kiss István: Új algák elnevezése Békés megyéből, Orosházáról és Orosháza határában lévő területekről

vize még 1961 nyarán is ihatatlan volt, amikor a környékben a kutak már mindenütt jó vizet adtak. Egyébként az 1956. évi nyári áradás idején a Békés—Csanádi-löszhát egyéb területein is megemelkedett a víz szintje. Rónai (34) Békéscsabáról említ egy VITUKIkutat, amelynek vízállása 1956 júliusában csak 4 cm-rel volt alacsonyabb a talaj szintjénél. Víz feltörés és árvízvédelem A vízfeltörések különböző formái között az ún. iszap- vagy mocsárfeltörések vezettek annak felismeréséhez, hogy a vízfeltörési jelenségek tanulmányozása az árvízvédelemben, illetve a töltések védelmében is hasznos lehet. Az Alsótiszavidéki Nagy Árvízvédekezés idején, 1970 tavaszán és kora nyarán a Tisza védó'töltésének körtvélyesi területén olyan vizes-mocsaras talajfelpúposodások jelentkeztek, amelyek a testsúly alatt hajladoztak, s kilyukasztásuk nyomán a víz felszökkent. Erről a sajátságos jelenségről Salamin Pál nagyon tanulságos színes filmeket készített, s azt Szegeden is bemutatta. Előbbi jelenségeket talán kissé megelőzve, 1970 koratavaszán hasonló képződmények kezdtek kialakulni Kardoskút—Pusztaközponton is a Fehértó medrétől délre elterülő legelőn, illetve a tó keleti végződésénél, valamint a tómedertől délre eső legelőn, az ún. Padkás kertben. Nagyjából kör alakú, kb. 3 méter átmérőjű területen a talajfelület kidomborodott, majd közepén kipúposodott. Relatív magassága az 50 centimétert meghaladta, ezért még a padkák között is feltűnt. Puhára felázott talaját a Bolboschoenus mariíimus borította. A felpúposodás az emberi test súlyát nem bírta el, s a rámerészkedő sertések, süldők alatt is hajladozott. Turkálásuk következtében a púp „felfakadt", s mocsaras-szürkés víz nyomódott ki. E történéseket Czuczi Sándor és Farkas István állandóan figyelemmel kísérték. Hasonló feldomborodás jött létre a tó keleti végénél is, amelynek vizsgálata nyomán felázásos talajlencse képződésére kellett következtetnünk (25, 26). Ilyen jelenségekről Kardoskút—Pusztaközponton az ott lakóktól már korábban is hallottam. A tudomány etikája megköveteli, hogy mint felfedezőkről, róluk is szóljak. Első ízben Vörös Mihály beszélte el nékem, hogy 1915 tavaszán a tó délkeleti partmellékén a tófenék a vízből kipúposodott, majd a púpok felszakadása nyomán a felületre szürke iszapos-mocsaras talajtömeg nyomódott fel. Egy vaspányvás ló beletévedt, s csak rudasfák segítségével lehetett kiszabadítani. Felpúposodások mutatkoztak itt a következő években is, különösen 1919-ben, amikor a tó korán kiszáradt. Mucsi Imre 1942-ben a tópartjától északra elterülő szántóföldön észlelt egy sáros tetejű púpot, amelybe karót szúrt, s amelynek nyomán iszapos víz nyomódott fel. Hasonló jelenséget a tó délnyugati partmellékén 1942-ben Czuczi Sándor is észlelt. Szántai István ottani idős gazda az ott kutatómunkát végző Nagy Gyula múzeumi igazgatót egy alkalommal figyelmeztette, hogy a tópart általa megjelölt süppedékes részére ne menjen, mert „...bele is veszhet". A Padkás kertben 1961 áprilisában magam is találtam egy terjedelmes, csak 0,1 méter magasságú feldomborodást, amelynek mozaikosan nedves, másutt szárazabb és „kivirágzásos" felülete nyomban mocsárfeltörésről árulkodott. Felülete azonban a testsúly alatt nem hajladozott, csak lábbal való döngetésre lehetett érezni bizonyos rengést. A nagy púpot jó fényképpel is szemléltettem (14). Itt és Békéssámson környékén 1970 augusztusában az ún. gödörpáros módszerünkkel kimutattuk, hogy az egész terület víz- és mocsárfeltörésre hajlamos. A púpok gödreiben fél óra alatt víz gyülemlett fel, a párjukban, amelyek mellettük 1,5—2 m-re kissé mélyebb térszínen készültek, víz nem gyülemlett, legfeljebb aljuk 352