A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi múzeum hőskora

sel vetette meg az orosházi múzeum alapját. Nem kevésbé jelentó's az a tény sem, hogy Schwarcz János értékes házának a felajánlásával otthont biztosított az intézménynek. Végül két lelkes pedagógus : Nagy Gyula és Sitkei József szervezte meg az orosházi múzeumot. Ez a nem kis erőfeszítést kívánó munka, úgy gondoljuk okulással szolgálhat mások számára is — ezért is vállalkozott e sorok írója a múzeum első időszakának, az intézmény hőskorának a megírására. Az orosházi múzeum aránylag fiatal közgyűjtemény (Gyulán, 1868 óta, Szetesen 1897-től, Békéscsabán 1899 óta van múzeum, ill. múzeumpártoló egyesület), története mégis jelentős része az alföldi kisvárosok múzeumügyének. Múzeumunk története elválaszthatatlan Juhász Balázs (1874—1930) személyétől. A tanulmány írója is tanítványa volt annak a férfiúnak, akire a gyűjteményen és az egyre halványuló, de még ma is élő emlékezeten keresztül tekinthetünk vissza. Legelevenebben él még ma is bennünk a gyűjtőszenvedélye. Munkánkkal ennek szeretnénk emléket állítani. Mint tanár, nagy lelkesedéssel fáradozott az ifjúság nevelésén, de igazán a muzeális tárgyak gyűjtése jelentette számára a legfontosabbat. Az értékes iskolai gyűjtemény a tanú arra, hogy kiváló gyűjtő volt. Az anyag jelentős részét a tanulók gyűjtötték, nagyszerűen tudta mozgatni a tanulóit a gyűjtésben való részvételre. Viszonylag nem is volt nehéz munka ez, mert előtte hasonló munkát Orosházán mások nem végeztek, s így gazdag anyag kínálkozott a begyűjtésre. Tevékenysége mégis úttörő jellegű, mert másoknak is példát mutatott iskolamúzeum létrehozására. A diákok gyűjtőtevékenységét az is fokozta, hogy minden áldott óra elejéből 10—15 perc eltelt a napi gyűjtés átvételével és értékelésével. Egyesek vissza is éltek vele: akadt olyan tanuló is, aki vastárgyat dugott a dudvába, s amikor megrozsdásodott, bevitte. Nyakleves járt érte. Kitartó gyűjtő volt: egy emberöltőn keresztül gyűjtött. Az óraközi szüneteket is a gyűjtés szolgálatába állította. Régi tárgyak felől vallatta növendékeit. A tanulók jelzése alapján feljegyzéseket készített, ami a felajánlások teljesítését is elősegítette. Sokszor tárgyak bemutatásával irányította a gyűjtést. Ez a módszer is eredményes volt, mert olyan tárgyak is a gyűjtés központjába kerültek, amelyekben sokan nem is láttak muzeális értéket. Ezeket a pusztulástól mentette meg az utókor számára. Ki nem fogyott az ötletekből. Mindent elfogadott és feljegyezte az adományozó nevét, ezért a tanulók körében állandósult a gyűjtési kedv. Később az adományokat hírlapilag is nyugtázta, az eredményesebb gyűjtőket pedig oklevéllel jutalmazta. A világháború alatt is nagy lendülettel folytatta a gyűjtést. Ezzel egy új gyűjteményág keletkezett : a háborús gyűjtemény. A harctereket járt katonák hozták haza ezeket a darabokat. Tanított a felső mezőgazdasági iskolában is. Ennek az iskolának a tanulóit ugyanúgy bekapcsolta a gyűjtőmunkába, mint a polgári fiúiskola növendékeit. Ennek sajnos hátránya is volt, mert a felső mezőgazdasági iskola tanulói az ország legkülönbözőbb területéről jöttek és távoli szülőföldjük, lakóhelyük régészeti és néprajzi értékeit hozták Orosházára. Az orosházi múzeum anyagából még ma is kiválik a régi gyűjtésből származó néhány tárgy, amely a mi gyűjtőterületünkre nem jellemző. Mint a történelem tanára, kezdetben kicsiny szertárát szándékozott gyarapítani. Nemcsak összeszedette tanulóival a kamrák zugában, padláson hányódó, pusztulásra ítélt tárgyakat, eszközöket, hanem velük tisztogattatta, s rendezte is. Kitüntetés volt a tanulók számára, amikor iskolai szünetekben tanáruk irányításával a tárgyak tisztogatásában és rendezgetésében részt vehettek. A gyűjtés olyan eredményes volt, hogy magasabb célt tűzhetett ki maga elé : az orosházi múzeum létrehozását. 4