A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Szenti Tibor: Csendőrök erőszakoskodása a sámsoni uradalomban

„Nyilatkozati Jegyzőkönyv. Martius ho21. 1856. Gyöngyösi Anna 35 éves Makói születésű, Rom. cath. férjes, gyermektelen kortsmárosné a sámsomi Csárdában. „Mintegy 11. óra tájon délelőtt legelőször a Makói két Zsandár — kevés idő közökben azután a Vásárhelyi, utánnuk a' Tót Komlósi ezek után az Orosházi Zsandárok jöttek a' Csárdába, 's borozgattak, 's beszélgettek, a' Makói csendőr káplár beszélte hogy hány betyárt fogott meg már, 's kűlőnőssen, hogy miként fogta el leg közelebb Golgovíczít, e' közben mindig hevesebben beszélt, 's a' többi Zsandárok közzül egyiket németnek, másikat ruszugárnak kezdte csúfolni, — se' közben az egyik Tót Komlósi Zsandárral öszve kapott, 's rá is fogta puskáját hogy meglövi azonban az a' puskát ki csavarta kezéből, erre ő még dühösebb lett 's igen sűrűn ívott, 's az üvegeket is vagdalta a' földhöz, e' közben a' Makói másik csendőr egy 5. pengőst adott által, hogy fognék ki belőle 4. icze bor árát — de én csak egy ítzét fogtam ki, a' többit vissza adtam erre a' Makói Csendőr több ízben kérdezte tőllem, hogy tartozok é valamivel, mire én férjem intésére — mindég azt feleltem: hogy semmivel sem tartozik káplár úr, ő erre azt mondta : nem is akarom hogy a' Makói Káplár tarozzék valakinek, mert van nékem elég pénzem, mire férjem megjegyezte : hogy az Isten még többet adjon, erre a' káplár úr dühösen meg nyilatkozott : nem kell nékem a' mit az Isten ád, a' Császár ád nékem, — e' közben uram kiment, én az ajtóba áltam, mire a' káplár úr azon folytonos kérdések közben tartozok é; felém vágott kardjával, de én visza vonván magamat, így a' vágást kikerültem, azután a' melyemnek szúrt, de nem vérzett meg, csak egy asztalnak tántorodtam, erre megijedve ki mentem, a' többi csendőrök is egyenként kihúzódtak a' házból, ezután a' Csendőrök kimenvén hozzá, annyira vették hogy lovára űlt — e' közben több Makói emberek is, kik éppen Orosházára mentek heti píaczra benéztek a' lármára, mit a' káplár úr meglátva, rá kiáltott a' többi Csendőrökre, ti polyákok lőjjétek le azokat a' paraszt kutyákat, 's több ízben dűhőssen mondta azt, hogy még ma ölnöm kel az Istent is megölöm, Rúzsa Sándort megfogom s' fejét kardomra szúrva viszem haza, ezután elnyargalt lóháton a' másik Makói Csendőrrel együtt a' Major felé, de én többet nem láttam, mert bementem a' csárdába." Mint azt már dr. Szabó Ferenc is megállapította nagyértékű munkájában,

3 a vásárhelyi Puszta a Dél-Alföld egyik leghírhedtebb betyárfészke volt. A vásárhelyi tanácsot ezért a környező megyék és városok gyakran panaszos leveleikkel ostromolták. Nem csoda, ha a Pusztán több város és falu csendőrei állandóan betyárok után kutattak, s azt a nagy álmot kergették, hogy majd ők fogják el Rózsa Sándort. Betyárleső kőrútjukat teljesítették 1856. március 19-én is, amikor a sámsoni csárdában összeverődtek. Pszichológiailag ismert tény, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás hatása különböző formában jelentkezik az embereken, lelkialkatuktól függően. Egyesek magukba zárkóznak és borús hangulatuk lesz, mások jókedvre derülnek és mindenkivel barátkoznak, ismét mások feldühödnek. Mindenesetre a szesz által feloldott gátlások mindenkiből azt az eredeti énjét hozzák fölszínre, amit a társadalmi kötöttségek hatására addig magábafojtott. Az ital tehát senkit sem változtat meg, csak a valódi lelkületét mutatja meg. Sajnálatos, hogy a hatalom emberei között nem egy olyan akadt, akit nem a hivatástudata, a társadalomra, egyénre háruló veszély elhárításának ügye vitt erre a pályára, hanem a szadista hajlama. Ilyen figura volt a történetben szereplő, a császárt pénzért mindenben kiszolgáló, a bor hatására hetvenkedő, majd gyilkoló Kardos Antal csendőrtizedes is. 3 Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. (Gyula, 1964.) 321