A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Szenti Tibor: Csendőrök erőszakoskodása a sámsoni uradalomban

Arra a kérdésre, hogy mi vezethette a káplárt a sorozatos garázdaság és a gyilkosság elkövetésére, részben a sámsoni korcsmáros már megadta a választ : „Egyedül a' bor, mellyet meg ivott." Tettének elkövetésében volt egy lényeges támasza is, amely magabiztossá tette : az önkényuralom nemzetelnyomó államhatalma. Ezt maga a káplár így fogalmazta meg: „Nem kell nékem a' mit az Isten ád, a' Császár ád nékem." Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem a cselédek kötöttek a két részeg makói csendőrbe. A nyomozás során ennek ellenére továbbra is úgy szerepelt az ügy, hogy az az uradalmi cselédek „garázda tettének" felgöngyölítésére szolgált. Kövessük nyomon a további eseményeket. Nézzük meg, mi történt azután, hogy a két részeg csendőr elhagyta a sámsoni csárdát: „Tanú vallatási Jegyzőkönyv. Martius hó 22

én 1856. Kováts András 45 éves, sámsoni születésű és lakos, evangélikus, nős, 7. gyerek attya, kertész. 8. Folyó hó 19

kén délután nap lement felé hol találkozott kend egy Zsandárral? A Makói ország utón. 12. Közel volt é a' hol meg állította kendet — a Majorhoz? A' falunak fele utján volt. — 9. Mit szollott az kendnek midőn össze találkoztak? Midőn még messze volt hozzám felém tartotta puskáját, 's a' hogy csak tudott rám kiáltott: álj meg Kossuth kutya mert meghalsz, én megállottam, sebes nyargalva azután közelembe jött ,'s azt parancsoltta : forduljak vissza — mert én a' faluból jöttem, éppen hurczolkodtam, ő pedig a' Major felől ment a' falu felé, ezután én meg szóllítottam hogy mi baja van mert véres volt, azt mondta, hogy a' pusztán verekedett a' betyárokkal, 's nékem meg parancsolta: hogy mennyek egyenessen Makóra a' kapitányhoz, én kértem, hogy mennénk be a' faluba jelentsük be a' bíróhoz, hogy leg alább tudják, hol vagyok, a' míllyen dühös volt, nem is gondoltam hogy hajlani fog a' szóra, de eljött vélem a' Bíróhoz..." A majorban lezajlott és már ismert események után, a gyilkos csendőr Rákos felé vette az útját. Az ottani eseményekről így vallott „Sarró János 23 éves, makói születésű, református, nőtlen, a Rákosi csárdában kotsmáros". Elmondotta, hogy a csendőr „...ki hozzám jővén annyit mondott szólj, mert mindjárt keresztül lőlek, ha az Isten vagy is." A korcsmárosnak is úgy nyilatkozott, hogy kergették és csak a gyors lovának köszönheti az életét. Amikor végre leszállt a lóról, már rogyadozott. „10

ik Midőn a' Csendőr káplár a' Csárdához ért, láczott é rajta hogy boros? Bizonyossan nem tudhattuk ki, mert néha néha józanul, néha félre beszélt, mit nem vehetünk ki bor okozott é, vagy pedig az hogy nagyon öszve volt verve, a' képéből csupánn a' szeme, és foga láczott ki a' vérből ruhájára is egészen rá volt száradva az aludt vér. —" Az eddigi kihallgatások során egyetlen kérdés tisztázatlan maradt, mégpedig az, hogy a csendőr káplár mitől lett véres? Valóban volt-e valami alapja annak, hogy — zavaros elbeszélése szerint — a betyárokkal verekedett a Pusztán, vagy csakugyan a felbőszült sámsoni cselédség verte meg? A befejeződött első vizsgálatsorozat erre a kérdésre nem adott választ. Erezték ezt az önkényuralom hivatalos emberei is és a lehetőséget kihasználva, menteni akarták a gyilkos csendőrt. Egy évvel később egy felbérelt rab, helyzetének könnyítését remélve, hamis tanúvallomást tett. 322