A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Molnár László: Sámsoni kertészek küzdelme a földesúri hatalommal az 1848-as forradalmat követő időben

gyakran eló'vételi jog alapján jutott a bérbeadó birtokába. Ahol a dohányültetésre szánt földön kívül külön a gabonatermesztésre is nyertek földet, ott ezért az esetek egy részében — általában a magánbirtokokon — még külön robotot, vagy terményjáradékot vetettek ki rájuk. Lakóházaikat néhol a földesúr építtette, a települések többségében azonban a kertészek maguk emeltek ideiglenes, háznak csak jóindulattal nevezhető viskókat, kalyibákat. A kertész szerződések legtöbbször rögzítették a bérlet időtartamát, amely 1 évtől 45 évig is tarthatott. Voltak olyan kertészségek is, amelyek a bérbeadóval meghatározatlan időre kötöttek szerződést. A lejárt szerződéseket vagy megújították újabb évekre, vagy házaikat lebontva, részlegesen — sőt esetenként teljes egészében — új pusztát, új gazdát és kedvezőbb feltételeket keresve, világgá széledt a telepítmény népe.

5 (Ennek egyik legismertebb példája az akkor Arad megyei, ma Békés megyei Bánkút kertésztelepítvény szétverése 1852-ben, amikor több mint kétezer embert űztek el lakhelyéről.) A szerződési feltételek megszegése, vagy lejárt szerződések esetében még erőhatalommal is kimozdíthatták a kertészeket lakóhelyükről. Elűzéssel való fenyegetésre akkor került sor, ha a bérlőközösség nem teljesítette a szerződés feltételeit, vagy a bérbeadó más rendeltetést szánt a területnek.

6 A kertésztelepek lakóit jogállásuk vonatkozásában házas és hazátlan zselléreknek tekintették, akiket csak bizonyos haszonbér fizetése mellett telepítettek, dohánytermesztés céljából. A termésen és a meghatározott bérösszegen túlmenően voltak helyek, ahol gyalog és fogatos munkát is kellett vállalniok, mint a telkes jobbágyoknak, amelyet a bérbeadó saját birtoka művelésére használt fel. Reformátuskovácsháza 1814-ben kötött szerződése szerint a bérbeadó részére 10 lánc őszi és 10 lánc tavaszi vetéshez kellett a területet megszántani, elboronálni, mindezeken túl 40 gyalognapszámot kellett teljesíteni. Csanád megyében a kincstár volt a legnagyobb birtokos. Itt főbérlőknek adták bérbe az uradalmak területét, ahol az uradalmak bérlői dohánykertészeket telepítettek le.

7 A kertészközség igazgatását a vcrtészek által választott elöljáróság látta el. A választások a szolgabíró jelenlétébe a folytak le. A megválasztott elöljáróságot a megye erősítette meg hivatalában. Ezzel együtt járt a pecséthasználati jog is. Az elöljáróság választása a falugyűlésen történt. A falugyűléseken nemcsak az elöljáróságot választották meg, hanem a falut érintő fontosabb dolgokban is döntöttek: például a dohány számadások és egyéb községi terhek bemutatása és elfogadása tárgyában. A kertészközségeknek szinte alapításuktól kezdve volt jegyzőjük, akik az írásbeli feladatokat és a számadási munkákat látták el. A bíró, a jegyző és egy esküdt képviselte a kertészközséget a bérbeadó, a szolgabíró, a megye és adott esetben az országos főhatóságok előtt. A falugyűlés megbízásából kötötték meg a bérbeadóval a szerződést. Az elöljáróság feladatai közé tartozott az árenda beszedése és elszámolása is. Ez rendszerint a bíró felelőssége alatt történt. Az igazgatási teendők ellátásáért a jegyző felelt. A felfogadott jegyző gyakran látta el a kántori teendőket is és a kertészség iskolájában a kertészek gyermekeit számolni, írni és olvasni tanította.

8 Az 1848-as forradalom hibázott azzal, hogy a kertészközségek lakói nem kaptak földet. A forradalom nemesi vezetése így akarta megőrizni a munkaerőt az uradalmi gazdálkodáshoz. Sorsukat nem könnyítette meg legalább azáltal, hogy az örökváltság lehetőségét rájuk is kiterjesztette volna. A paraszti társadalomnak ez a rétege valóban csalódott a forradalomban. Éppen ezért tőlük nagyobb áldozatot nem is követelhettek. Azonban tudták, hogy sorsuk rendezését csak a szabadságharc bukása akadályozta meg. Kossuth is csak 1849 júliusában ismerte fel, hogy a kertészségek helyzetén változtatni kell. A csanádapácai kertészekhez intézett levelében ígéretet is 298