A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Szenti Tibor: Újabb levéltári adatok a vásárhelyi pusztáról (1775–1859)

annál kevésbé lehet arra támaszkodnunk, hogy innen alkalmas katonai lovakat szerezhessünk." Erdélyi, idézett könyvében, a Pusztán talált marhacsordákról és egyéb állatokról még a fentebb leírtaknál is jóval siralmasabb képet festett. Bár a vásárhelyi Pusztán az állattartás a mai napig fentmaradt, a félrideg pásztorkodás egyre inkább visszaszorult. A múlt század végére már jelentéktelenné vált és az első világháborút követően végleg megszűnt. IV. Tanyásodás A pusztai földművelést megelőzte az „irányított legelőgazdálkodás". A pusztai legelő elkülönítéséig, 1743-ig a legelő egy részét lekaszálták a jószágok elől. Az elkülönítés után nemcsak megtiltották a szénagyűjtést, de a harc is megindult a nagyobb és jobb legelőterületekért. A Puszta nagyobb részén rendszeresen megállt a csapadékvíz és nem talált kapcsolatot az erekkel, tavakkal. A vizenyős rétek a fölmelegedés után szinte „megfőttek", másrészt pedig melegágyává váltak a lépfene és a birkák ún. „kergekórjának" és a májmétely terjedésének. Már a XIX. század elején megkezdődött a Pusztán a belvíz elleni szervezett védekezés. Erről a munkálatról 1805-ben így hirdettek:

24 ,,A' Tekintetes Uri Törvény Széknek rendelése szerént, mind azok a gazdák, a kiknek a' Pusztáról a' Tanyabéli Földekre bejönni szokott víz-áradások károkat okoznak, és a' kiknek nevei a' Törvény Székből is ki vágynak adva, holnap reggel, úgymint Hétfőn, vagy magok személyesen, vagy a' Cselédjeik által a' Kutasi pusztára, a' Buzi András szállása mellett ásatandó Pusztai töltésnek ki mérésére, és kinek kinek számára, mennyi feltölteni való darabja esni fog ki mutatására jelennyenek meg. — Különben az engedetlenek a' mit kapnak, magoknak tulajdonítsák. —" A hirdetés számunkra leglényegesebb mondata: ...,,a' Kutasi pusztára, a' Buzi András szállása mellett..." Ez a néhány szó egyértelműen bizonyítja, hogy a Pusztán elvétve már szállás is létezett. Az nem derül ki, hogy rajta felépítmények, tehát tanya is állt-e, de a szállás művelt földterületet jelzett, amit legálisan meg is tűrtek. Ez az első írásos bizonyíték arra nézve, hogy a Puszta egyes részein már 1852 előtt megindult a földművelés. A Pusztát védték a kóborló állatoktól és az illetéktelen személyektől. A földrajzilag még a Pusztához tartozó urasági földterület, a derekegyházi majorság is a nagy legelő egy részével volt határos, hiszen abból törték föl. 1806-ban a Puszta védelmére így hirdettek:

25 „A házzal bíró és ház nélkül való Zsellérek, minyájan a Városbul Derekegyházára vágynak kaszállásra ki rendelve, ezek Pap teleken holnap hajnalban kaszával és villával meg jelennyenek, gyermeket a munkára ne küldgyenek, Sem pedig magokkal Lovakat a pusztára ne vigyenek; — különben, vagy ha a rendeltettek ki nem fognak menni, avagy a munkára gyermeket küldenek, vagy Lovakat visznek a pusztára, keményen fognak meg büntetődni; — a Munka közben pediglen úgy visellyék magokat, hogy a munkát ne lopják, hanem hajnalban hozzá fogván hűségessen tegyék meg: — ellenkező esetben ha a napi számjokban fogyatkozás fognak szenvedni, magoknak tulajdonittsák." 1847. április 20-a után, elvileg elhárult volna minden akadály az elől, hogy az eddig jogtalanul föld nélkül hagyott jobbágyok és házas zsellérek a Pusztából legelőt, illetve feltörésre váró szántó területet kapjanak. Mint már mondottuk, a tömeges földosztás a szabadságharc miatt elmaradt. Vásárhely külső legelője ekkor 287