A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Szenti Tibor: Újabb levéltári adatok a vásárhelyi pusztáról (1775–1859)

III. Állattartás A hódoltság után a Pusztát előbb az állatok szállták meg, és az állandóan megtelepedett emberek csak másfélszáz év múlva követték. A XVIII. században a föld nem saját birtok. Magántulajdont csak a jobbágy által épített ingatlanok, kevés ingósága és állatai képviseltek. Tulajdonai közül a jószág bírt a legtöbb értékkel. Ügyes pásztorok kezén aránylag gyorsan szaporodott. Az állomány növeléséhez viszonylag a legkevesebb anyagi hozzájárulás és munkabefektetés kellett. 1731-ben a vásárhelyi családok birtokában még 3810 darab marhát tartottak számon, és egy családra 2 állat jutott. 1771-ben egy család tulajdonában már 8 marha volt. Vásárhely a Habsburgoknak a törökökkel, majd a franciákkal folytatott háborújában felvonulási terület volt, ahonnan állandóan vitték a jószágot. A nagyobb állatszaporulat érdekében szervezetten igyekeztek a nemesítést elősegíteni. Különösen nagy gondot fordítottak a pusztai lóállomány feljavítására, hogy a katonaság növekvő igényeit kielégíthessék. Kiválogatták a fedező méneket és a továbbtenyésztésre alkalmas kancákat. 1785-ben így hirdettek:

13 „Minden Gazdaság a Ménessé iránt olly rendelést tegyen, hogy holnap reggel mind Sámsonon legyen a Gazdákis a Kanczák válogatásán jelen legyenek." A város határában levő külső és belső legelőket úgy osztották föl, hogy a belső legelők közül Gorzsán és a Szigetben gyűjtötték össze a kiválogatott tenyészállatokat, a ,,kezeseket", míg a külső legelőre, a Pusztára kellett kiverni a juhokat és a „heverő" lovakat: a tenyésztésre alkalmatlan jószágot. Erről egy részletes hirdetés számol be 1834-ből:

14 „A Tekintetes Nemes Vármegye Rendelése szerént a Lakosok szálasabb kanczai külön 'Ménesbe 's külön Pásztor örízese alatt tartatni parantsoltatván, a' LoTenyesztetés előbb haladása Tekintetiböl, — mint hogy ezen külön járatásra a' Sziget leg alkalmatosabbnak lenni találtatott — annál fogva a Szigeti 'Ménes Gorsára tétetik által — helyibe pedig a Gorzsai Ökör Csorda szállíttatik a' Szigetbe — hogy tehát Gorzsán jövendőre már két Ménes, jobban meg élhessen szoros kötelességekké tétetik az olyas Gazdáknak kik ott heverő Lovakat tartani szoktak hogy heverő Lovaikat a Pusztai Ménesekre vigyék ki, és Gorzsára tsak a kezes Lovak vitessenek — Ezenkívül a heverő kancza marhákat is a Szigetbe szállítandó Gorzsai Ökör Csordából valamint a Juhokatis a Szigetből minden Gazda a Pusztára takarítsa ki — Azután pedig, a Juhok a kiborozdolt Járásokba járattassanak külömben a Pásztorok mind annyiszor amennyiszer azon kívül kapattatnak a helyszínen Testbéli büntetéssel fognak fenyíttetni." A pusztai barmokat gyakran számba vették, küldöttségek előtt elhajtották, akik különböző szempontok alapján kiválogatták, „elszaggatták". 1806-ban erről így hirdettek:

15 „Holnap reggel minden Barmok el Szaggatódnak, és a' Ménesekkel együtt, bizonyos Deputatio által fel olvastatnak, és számba vétetnek : ahoz képest minden gazdák, valakiknek csak Marhái és Lovai vágynak a' Pusztán, holnapra ki mennyének, és Jószágaikat azon Deputatiónak számon adják, különben a' kik jelen nem lesznek, azoknak Marhái és Lovai bé hajtatnak. — erre való nézve a' Deputatusok számára, minden gazdaság még ma egy egy kocsit rendeltessen oly formán, hogy még ma hálásra a' pusztára ki is mehessenek." Nagy gondot fordítottak a pusztai pásztorszállások karbantartására és az ott élő pásztorok eltartására. A hirdetőkönyvekben különösen sokat szerepel a legjelentősebb pusztai menedékhely, a sámsoni baromkút és környéke. 1811-ben erről a következőket tudjuk meg:

16 283