A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

— Berlinbe... Mindennap megy átlag egy vagon... Mi nem tenyésztjük, vásároljuk a piacon... Itt a tanyák eleven csirketelepek. A legjobb fajtákat tartják, mi csak vásároljuk és közvetítjük a külfölddel... Ennek az üzemnek is megvannak a maga kifejlődött szokásai: ebben a vagonban például csak levestyúk van. Azt rendeltek. Hizlalt levestyúkokat. S mind fehér lábú. Vannak vidékek, ahol csak a fehér lábút veszik, s vannak, ahol csak a sárga lábút... Gyöngytyúkot csak a franciák esznek... Bepillantunk a hizlalóba, ezerszámra vannak a ketrecekben : s élnek, hogy étellé hízzanak... A kopasztó borzalmában nagyszerű... száz darab egészségesen vidám, serény leány, asszony, férfiak is, óránként hatvan—hetven tyúkot vágnak s kopasztanak tökéletesen fehérre... Orosházát nem fogom elfelejteni, emberét, búzáját, de a földet sem, amelyet a festők nem festhetnek le elégszer s elég szívvel és fantáziával. És ötszáz mázsa tökmagot látni egy kupacban... Nem nagyszerű látvány?" De hát csakugyan új hitet adott-e Móricznak a magyar nép őserejét és nagyszerű képességeit igazoló orosházi látogatás? Vagy csak az elitréteget szolgáló Est-lapok szűkebb közönségének az érdeklődését akarta kiszolgálni a csillogó felszínről készült rajzokkal? Esetleg csak a laptulajdonos : a Bethlen Istvánnal komázó Miklós Andor kegyeit kereste vele? Nem lehet kétséges — az első felvetés az igaz. Maga Móricz adott perdöntő bizonyítékokat reá. Egyrészt azzal, hogy a hat riport közül ez a beszámoló lett a legszínesebb és legszubjektívebb. Ezt írta legtöbb szeretettel és legnagyobb gonddal. Mellesleg ez volt a leggazdagabb mondanivalójú és a legterjedelmesebb is. Másrészt azzal, hogy itt szerzett^ tapasztalatait később sem felejtette el, s ahogy Veres Lajos lapjának: az Orosházi Újság-пак 1930. január 5-i számából olvashatjuk, rádióelőadás útján is propagálta az ország nyilvánossága előtt. A lap vasárnapi száma ezeket közölte: „Orosháza a rádióban. Pénteken este Móricz Zsigmond a rádióban beszélt, és elmondta orosházi tapasztalatait. Itteni tapasztalatait példaként állítja egész Magyarország elé, s azt reméli, hogy ha más városbeliek követik az orosháziak példáját, akkor nincs okunk kétségbe esni hazánk jövője felett. Az előadás igen tanulságos volt." Fentebbi állításunkat igazolja továbbá az is, hogy Az Est 1927. március 2-án újabb Orosházához kapcsolódó Móricz-írást közölt. Ebben Móricz egy tanyán élő középparaszt gazdaságában szerzett tapasztalatait rögzítette a következőképpen : „Tanyai kép Orosháza, február hó Az autó vágja a sarat a köves országúton. Gyönyörű napsütés. A köd olvad, szakad a mező, mint a szépasszony kacéron bontja magát fátylaiból. Ahogy a tanyaudvarra behajtunk, remek, színes csoport, a tyúkok kertje rebben szét. Tarka, sárga, fehér, színes tyúksereg, százával oszlik szét, vastag nyakú emdeni ludak bámészan sziszegnek. Milyen szép. Egy ágason harminc darab cserépedény kiakasztva. Mint egy nem hervadó téli csokor. Kijönnek a házból a gazdáék. Remek fiatal házaspár. A férfi legalább kétméter magas, piros arcú, kis szőke bajszú fiatal óriás. A felesége egy makrancosán néző pompás kis alföldi nő. — Hát csak tanyát látni jöttünk. — Sarat. — Mi újság? A..^.T