A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

— Ma semmi. — Hát tegnap? — Tegnap volt, mert disznóölés volt. — Hányat öltek? — Hatot magunknak, hetet eladásra. — Az istenért, hatot maguknak? Mind megeszik? — Kell a komenciósoknak, cselédek, aratók. Kicsit melegedés a tapétás szobában. — Milyen magas ágyak — szól a szép vendég —, mi ez maguknak, ugye, fellépni bele... — No, gyerünk az istállóba. Útba esik a kamara. Akkora, mint egy bálterem. Balról oly magas szalonnahegy rakva, mint egy ember. Besózva feküsznek egymáson az arasznyi vastag oldalszalonnák. Kolbász egy dézsában oly tömeg, tepertő... hurka... Deszkák alatt disznósajtok tömege, kővel lenyomatva... — Mennyi búzájok van még? — Mán csak ötven mázsa. Zab van még egy kevés eladásra, valami nyolcvan hektoliter. Az istálló előtt birkát nyúz a pásztor, mintha szöszt gerebenelne. — Nézze csak, ez a színpad! Mintha az istálló nagy tágas színpaddá nyílna, különös kép, a vastag tehenekkel, bikákkal s elől a piros meleg színű sima lovakkal. Jó meleg istállószag. — Jé, kisbornyúk... és kisbárányok, jaj, de édes... Karámban nagy anyajuhok, s közöttük furakodnak a suta, vékony, bégető bárányok. — Mind megleli az anyját?... Kismalacok! A szomszéd karámban rettentő nagy anyadisznó fekszik, s rajta túrnak s orra körül motyognak az egyórás kismalacok. — Egyórásak?... szegény anya... — Hányat szült? — Hatot... Az a szép, ha tizenkettője van, és ellepi az anyját két sorban. — Nono, hat is elég... hogy nyög... S hol van ilyenkor a papa?... hogy megsimogassa a mama homlokát? Nevetés. — A papa nem győzné mind elintézni — mosolyog a gazda a bajusza alatt. A nagyobbacska malacok rózsaszínű gyönyörűségek, hemzsegnek egy sarokketrecben, rágják a szalmát, s túrnak, fúrnak. — Miért? — Az a természetük. A tehenek hatalmas tó'gyekkel álldogálnak jászluknál, szelíd istennői szemekkel fordulnak vissza, ők is kíváncsiak nőtársukra! Az udvaron olvadó sár, a hócipők kényesen s drukkolva tipegnek benne. De távolabb szép kis tó van, s azon túl zöld mező, disznó és birkanyáj. — Ott jön a papa!... És egy hatalmas állat, egy feltúrt orrú, öreg három mázsás kocog elé, megnézi, megszimatolja a vendégeket, s tovább üget, félrekanyarodva. A birkák, hogy észreveszik a hölgyeket, csintalanul egymás hátán kezdenek berregni. A föld olyan fekete, mint a szurok. 254