A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

Milyen jó a gyerekeknek ebbe fürödni... S eszembe jutott gyerekkorom, mikor búzába temetkeztünk a forró nyári napon... Most fölkalauzoltak az emeletre. A feleségem a legfelső lépcsőn felsikoltott: — Mi ez?... Az Isten szerelméért! Csak nem tökmag? — De bizony az. —• De ennyi?!... Mennyi ez? Az urak nevettek. — Ötszáz mázsa. Egy faluban, egy raktáron ötszáz mázsa tökmag... Tökmag, amiből sose látott senki többet egy maréknál... néhány szem, játékból, kuriózumból, ropogtatni, mikor frissen kiszedik a sütőtökből... De ötszáz mázsa... s csak egy tanyán... Mert igen, búzát azt láttunk már s hallottunk ezer s meg ezer mázsákat, de tökmag: Ötszáz mázsa... Nem mulatságos? Aztán egy malomba vittek el. A legszebb, legmodernebb malom, amit életemben láttam. A modern vár. A régi rablólovag romantika után a malom... Mindig hiányzik, hogy az Alföldön nem építettek várat, ami fennmaradjon évszázadokon át... Most építik. Téglából, virító pirosra, zeg-zugás és tornyos, pittoreszkebb, mint egy olasz citadella. — Kié ez a malom? Ki építette? — Ez a malom? Ez nagyon érdekes. Ez a nazarénusoké. — Hogy kell ezt érteni? —Ezt a malmot először, valami negyvenöt éve építette egy nazarénus család, egy Megyaszai nevű molnár. Mikor ez eladta, ismét nazarénusnak adta el, a vásárhelyi Tóth család vette meg; régi molnárok. Semmi több... Ma három ekkora malmuk van, egy Hódmezővásárhelyen, egy Makón, de azok nagyobbak. Ez csak napi nyolc—tíz vagont tud őrleni, de azok tizenötöt... Járjuk a malmot. Zsákok tömege. A „Siklós" sok emelet magasságban tömve búzával. Felvonógépek; ragyognak a friss deszkafalak; festőnek való fények s csillogások... Óriási saját villany teleppel, ahol két roppant generátor hever, mint a modern élet marha erejű bivalyai... ragyogva, vadonatúján, egyik háromszáz lóerős, a másik ezer lóerős... Hűtőberendezés a saját jéggyárhoz... Artézi kút, mely földgázzal ömlik fel az évezredes mélységből. Roppant kazánok feküsznek még az udvaron frissen lakkozva: ha bevonulnak helyükre, évtizedekig ott fognak lihegni a sötétben... — Molnárok? — Igen. Egyszerű molnár család. — Nem gépészmérnökök. — Nem. — Hogy bírják aggyal ezeket az arányokat? — Vagyonuk milliárdokban is alig felszámítható. Akkor jó, mert ezen dől el a dolog: alkalmas-e a faj a megnövekedett koncepciókra?... — Nagyságos asszony, ez magát érdekelni fogja, nézze meg a csirketelepet. — A közelben bevezetnek egy udvarba, ahol gyártják a „pulárt". Ott láttam először egy vagon csirkét. Egy egész vagon telerakva kalickákkal s mindenikben tyúk pipiskedik. Fehérek, sárgák, kedves, eleven jószágok. — Mennyi van benne? — Kétezerszáz darab. — Hova megy? 252