A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

* Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója ELEK LÁSZLÓ 1927. február 1-én Móricz Zsigmond feleségével: Simonyi Mária színésznővel eló'adói körútra indult, hogy a Zeneakadémián tartott, élénk visszhangot kiváltó előadása után a vidék nagyobb városaiban és kulturális gócpontjain is ismertesse azokat a tapasztalatokat, amelyeket a szlovákiai és az erdélyi magyarság körében tett előző évi látogatásain szerzett. Útját Békés megyével kezdte. Nemcsak lelkes közéleti indíttatású olvasók toborzását tartotta elsó'rendű kötelességének, töró'dött hallgatóinak gondolkodó olvasókká formálásával, politikai nevelésével is. Móriczban a demokratikus népi- nemzeti egység eszménye munkált. Ezt szolgálta többek között azzal is, hogy értelmes és célravezető élet- és nemzetszemléletet népszerűsített a hivatalos Magyarország uralkodó körei által tudatosan szított faji és nemzetiségi gyűlölet helyett egy olyan szomorú időszakban, amelyben „a gondolatok világában égő fáklyát lefelé fordították". A nemzetiségekkel való megbékélés gondolata már régóta foglalkoztatta Móriczot. Olyan történelmi őst, olyan közismert államférfiúi modellt keresett, akinek emberi magatartásából, politikai intézkedéseiből, hivatalos rendeleteiből egyértelmű igazságként sugárzott ki a minden nemzetiségre egyformán érvényes egyenlő jogok — egyenlő kötelességek elve. így jutott el a „nagy fejedelem"-ig : Bethlen Gáborig. Vele fogalmaztatta meg mindazokat a hasznos erkölcsi elveket és okos nemzetpolitikai eszméket, amelyeket az I. világháború után a magyarság számára fontosnak tartott (lásd a Pesti Napló 1926-os évfolyamában megjelent „fantomidéző" cikkét, A tizenkettedik órában-t)

1 Ő lett a központi alakja nagy történelmi regényének, az Erdély trilógiának is. Már a trilógia 1922-ben kiadott első kötetéből, a Tündérkert-bő\ is ilyen szándék csengett ki. Makkai Sándor pl. így összegezte a mű politikai célját: „Egy nép, amely meg tud szervezkedni a reá váró terhek hordozására, el tudja viselni a helyesen megosztott és szívből vállalt terheket. De az a nép, amelyik még arra is éretlen, vagy kemény szívű, hogy önmaga legigazabb érdekeiért áldozni kész legyen, s hagyja, hogy egy töredéke elégjen és összeroppanjon a teher alatt, a nagy többség pedig csendes asszisztenciával nézze ezt, a maga kicsiny érdekecskéin túl nem látva, álmos kérődzéssel baktasson a vágóhíd felé : az a nép élvén megholt".

2 Ez az aktuális társadalompolitikai szemlélet kapott még erőteljesebb megfogalmazást a trilógia 1935-ben megjelent második kötetében: A nagy fejedelemben. Az agrárválság legsötétebb és legkilátástalanabb éveiben írta ezt Móricz, amikor világosan felismerte, hogy a közép-európaiság ballasztjától szabadulni képtelen úri Magyarország hangadó vezetőiből hiányzik a Bethlen Gáboréhoz fogható politikai széleslátás és felelősségérzet. Amikor azt is tudta, hogy erkölcstelen és hazug korának 237