A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

minden olyan jelszava, amely a gazdasági- társadalmi bajokért kizárólag a nemzetiségeket teszi felelőssé és játssza ki bűnbakként. Ezek a vádak arra kellettek, hogy port hintsenek vele a józan gondolkodású, mértéktartó nép szemébe, s megfékezzék a magyar szupremácia elvével s a történelmi Magyarország neonacionalista koncepciójával össze nem egyeztethető plebejus demokratikus forradalom gondolatának terjedését. Mindkét külföldi útja során arról akart meggyőződni a nagy író, van-e tömegbázisa, van-e létjogosultsága Bethlen ún. „keleti tervezet"-ének a XX. században olyan hozzánk hasonló országokban, ahol egy „kicsiny üstben a történelem lángjain különféle népek sorsa fortyog a gazdasági viszonyok közös levében. S akárhonnan jöjjön a külső megerősítés : végeredményben mégis a kölcsönösség egymásra hatásai uralkodnak... jelenen, múlton és jövőn". (Szentirmai Jenő).

3 Az eszmének más és más szintű megtestesülését tapasztalta Szlovákiában és Erdélyben. Ott az idősebb nemzedék sírvavigadós hamis illúziókergetésével, befelé forduló passzív rezisztenciájával, oktalan gőgjével és értelmetlen felsőbbrendűségtudatával szemben az új utakat kereső és járó, a valóságos politikai helyzettel számoló ifjúságnak szegénységet is vállaló nemes aszketizmusában, a társadalmi egyenlőséget és megbecsülést lelkiismeretes, aktív munkával kiérdemelni akaró becsületes alapállásában s nem utolsó sorban egymást védő és támogató „kollektív felelősségérzetében" fedezte fel a békés élet és a megmaradás biztató reményét. Itt, Erdély történelmi múltjából következően is, az együttműködés szándékának már jóval tisztultabb, jóval fejlettebb és kézzelfoghatóbb jegyeivel találkozott, függetlenül attól, hogy voltak itt is olyan csoportosulások, amelyek mereven elzárkóztak az élet parancsa: az „eszmebarikádokon" való összetalálkozás, a „magyar—oláh—szláv bánat" egy bánattá sűrűsödése és „közös dolgaink" rendezése elől. Erre mutat az a körülmény is, hogy Móricz feltehetően nem kisebb „kolozsvári balesete", hanem „egy nacionalista szemléletű sajtóterméknek" személye ellen irányított bántó kirohanása miatt döntött úgy, hogy két hétre tervezett erdélyi útját hamarabb fejezi be, lemondva aradi fellépéséről is, ahogyan ezt a Nagyvárad című lap híradására támaszkodva Mózes Huba: Népszolgálat kettős tükörben című írása (Korunk 1979. 5. szám. 327. 1.) sejtetni engedi.

4 Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Móriczban az erdélyi magyar szellemi élet vezetőinek természetes „kollektivizmusa" és az egymásra utaltság eszméjének ott tapasztalt szép megnyilvánulásai edzették keményebbre sajátmaga társadalompolitikai elvét is „az egész emberiség javát szolgáló népek közös együttműködésé"-ről. Itt erősödött meg a hite: van remény az egymás iránti nyílt, őszinte bizalomra s a közös országépítő munkára. Csak végezze el mindenki a maga dolgát, „mert nem a sírás, s nem a könnytörlés, hanem a termő élet az emberé". így fogalmazta ezt meg még erdélyi útja előtt A gyermek hazamegy című versében, amelyet Simonyi Mária minden Békés megyei felolvasáson — így az orosházin is — elmondott. Megszívlelendő józan program, becsületes, okos útmutatás volt ez az idősebb felvidéki és hazai magyarok számára, akik közül sokan — nem tudván legyőzni szemléleti korlátaikat, és nem feledve régi, megkülönböztetett társadalmi helyzetüket — inkább hátat fordítottak az eleven életnek, és sebzett lélekkel saját csigaházaikba vonultak vissza. Móriczot kettős cél vezette vidéki olvasótoborzó útján. Mindenekelőtt a magyarság „lelki egységét" : a különböző társadalmi osztályok és rétegek egymáshoz közelítését, egységes szemléletre hozását kívánta szolgálni egy a nemzetiségi politikának a hivatalos Magyarország elveivel ellentétes, korszerűbb és célirányosabb útja népszerűsítésével. JuUánus barát utazásai Szlovenszkóban, Ruszinszkóban és Erdélyben 238