A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

Nem látható, de én érzem, S vele mintha bártabb lennék. Tíz éve hogy karácsony volt, Homlokomon keserves szép Jelkép. Addig beszélgettünk, hogy a falióra elütötte a tizenkettőt. Ekkor abbahagytuk. Elköszönt, újból megígérte, hogy majd hoz jó könyveket. Köszönöm — mondtam — örülök neki, mert mindig tanulunk valamit, ha egy jó könyvet olvasunk, de a zenébó'l is, ha azt meghallgatjuk. Hazakísértem az iskoláig. Útközben bevallotta, hogy nagyon fáradt, az utazástól. Az éjjel sem tudott aludni az új helyen. Azon aggódott, hogy a tanítás után itt a tanyavilágban ugyan kivel fog barátkozni, szórakozni, vitatkozni? De úgy örülök — mondta —, hogy az első napi monori ismerkedés ilyen jól sikerült. Az iskola kapujánál kezetfogtunk : Nyugodalmas jó éjszakát ! Györgyi Lajos Orosházán született 1908-ban. A Vásárhelyi-pusztával határos pusztaföldvári tanyavilágban élt szüleivel, s a közeli tanyai iskolában végezte az elemi iskoláit, majd tanítója rábeszélésére magánúton elvégezte a polgári iskolát. A két világháború között a gazdálkodás mellett főleg parasztmozgalmi munkában vett részt és a népi írók neveltjeként kapcsolódott be a második világháború befejeztével a Kisgazdapárt programjával az ország újjáépítésébe. Tagja volt az 1944. december 21-én alakult debreceni ideiglenes nemzetgyűlésnek, majd az 1945-ös és az 1947-es választott országgyűlésnek a feloszlatásáig. Az ezt követő 20 évben mint egyéni gazda, mint napszámos, majd termelőszövetkezeti tag és állami vállalati munkás dolgozott. Az utóbbi munkakörből került nyugdíjba. Sárdagasztás a tanyán Az alföldi tanyaudvarokon, különösen a tapadós, kötött földön esős őszi időben gyakran pokoli sarat taposott a parasztember. A sár egyrészt azért keletkezett, mert általában az esővíznek nincs lefolyása s így a tanyaudvar fölázik. Ahol sok a baromfi, meg egyéb lábasjószág, az állandó taposással csak még inkább mélyül a sár. Ha nem volt nagyon hideg ősszel, a kacsák és a libák előszeretettel tapicskoltak a latyakban, és állandóan mélyítették azt. Az egyéb lábasjószág : a sertés, a szarvasmarha és a ló naponta sokszor átjár a sáros udvaron és ha az esős őszi idő hosszan tart, nem ritkán 10—12 centiméter mély a sár. A mi gyerekkorunkban a tanyaudvaron téglajárda alig volt. Ha egyáltalán volt járda, az a lakástól a kútig, vagy az istállótól a kútig vezetett. így a mély sarat nagyon sokszor nem tudtuk elkerülni, amikor a nagyjószágot vezettük, vagy hajtottuk az istállóból az itatóvályúhoz, vagy ha éppen a sertéseket csuktuk be az óljaikba. Jól emlékszem, édesapám a fiú gyerekeknek és cselédjeinek sohasem bakancsot vett, hanem mindig úgynevezett hasítottbőr csizmát. A bakancsba bele is folyt volna a latyak, azonkívül a bakancs szárát takaró nadrágszár állandóan sáros lett volna. Ez egészségtelen és csúnya is. Némileg ez is magyarázza, hogy a parasztoknál miért alakult ki a csizma viselése. Később a tanyaudvarban úgy védekeztünk a mély sár ellen, hogy széles szal232