A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

Csizmadia Imre Orosházán született 1902-ben. 11 éves koráig a derekegyházi Nagy-Újvárosi pusztán élt. Elemi iskoláit Orosházán, az utolsó évet a fecskésparti iskolában végezte, mert szülei a Vásárhelyi-puszta Görbe-Szik (kis Sós-tó) nevű részére költöztek. Miután édesapja az első világháborúban elesett, a gazdálkodás a 12 éves gyerek nyakába szakadt. Egy darabig édesanyja, s részben Orosházán lakó apai nagyapja irányította, majd 21 éves korában, 1924-ben megnősült. Utána teljesen önállóan gazdálkodott egészen 1960-ig. Ekkor az orosházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe lépett, ahol 1964-ig dolgozott. Betegsége következtében járadékos lett és Orosházán él. Már kora gyerekkorától kezdve nagyon szeretett olvasni, s közel kétezer kötetes könyvtára van. Élete alkonyán könyvei között él. Búcsú a bevonuló édesapámtól 1914 július 26-án, vasárnap még alig hogy világosodni kezdett, amikor felébredtem. A csillagok már elhalványultak, de még láthatók voltak az égen. Szép, tiszta, fellegnélküli volt az égbolt, eső nem mutatkozott, pedig az egész július hónapban alig volt. Nagyon meleg nap Ígérkezett, mert éjjelre se hűlt le a levegő. Gyorsan leugrottam a kocsiról, vagyis lemásztam, de ugrásnak is beillet. Péter már a lovakat kefélte. Én meg a kút vályúnál kimostam az álmot a szememből, leszedtem cók-mókomat a kocsiról. Nem az a kocsi volt, amelyiken hordtunk, hanem egy körülkasos, könnyebb garabojos kocsi, nagyon cifra vasalással. Két évnél hosszabb idő alatt készült el, Kosztolányi Pál gádorosi kovács remekműve volt. Odakészítettem a lószerszámot a kocsihoz a kamarából a hosszúnyelű lóhajtóostorral együtt. Kapcsos, támlás bőrülést tettem a kocsira, pokrócot terítettem rája. Az oldalközé gyepszénát vittem. Ekkorra Mamám megfejte a teheneket, a tejet kantákba szűrte, és én felraktam a kocsira. Garabolyokba túró, tejfel, tojás is az oldalközé, a szénába rakódott. Akkor még vasárnap és csütörtökön volt a piac Orosházán és a hordás két hete alatt nagyon felszaporodott az eladnivaló, de felszaporodtak a vennivalók is, és így okvetlen haza kellett kocsizni szüleimnek. Nemcsak piacolni és bevásárolni mentek, hanem az ő szüleiket is meglátogatták. Mire a lovakat befogtuk Péterrel, akkorára Jóapám már kigyönyörködte magát az asztagok körül. Nem húzódott félre egyik sem, takaros, jólsikerült volt mind a kettő. Indulás előtt, Jóapám fülehallatára azt mondta Mamám, hogyha délután kijönnek, lehet, hogy elmehetek az Igazgató úrhoz, és megvihetem a hírt, hogy beíratnak a Polgári iskolába. Közbe Idesatyámra nézett, de az nem szólt semmit, csak felült a kocsira Mamám mellé. Négyéves hugocskám meg kettejük között ült. Meghúzta a gyeplőt és elindultak. Ketten maradtunk a tanyában a Péterrel. Értelmes, biharmegyei félig csángó, félig székely fiú volt, sok szép nótát tanultam tőle. Még román dalra is megtanított, máig sem felejtettem el. Ő a vasárnapi udvarseprésen kívül azt a munkát kapta, hogy hordjon tele vízzel egy hordót, ott ahol előreláthatólag a cséplőgép kazánja állani fog. Nekem meg a jószágok kihajtása volt kötelességem a messzi tarlóra. Kötényembe kötöttem hát szokásos reggelimet, amely ezúttal kalácsból, kifliből állt, és nagy durrogtatással hajtottam kifelé. Boldogan ballagtam a falka után, még daloltam is, alig vártam a délutánt, hogy szüleim kiérjenek. Hamar felmelegedett az idő, hamar bekellett hajtani itatni, de mire kilenc órára füstölt a gyárkémény, már újra kint voltam a tarlón. Egy óra múlva már nagyon meleg lett, és én ballagtatni kezdtem őket lassan a düllő felé. Szüleimet csak délutánra vártam, így még rá se gondoltam, hogy már kiérkeznek. Éppen azért nagyon meglepődtem, hogy ismerős kocsiketyegés hallatszott a düllőről, és mire kiértem a düllőre a jószágokkal, már elnyargalt előttem a