A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)
Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány
igyekeztek egy helyre elrejteni, de ennek nem kerítettek nagy feneket. A subába belerakták a csizmát, a lószerszámot és a szárkúpba rakták. Hallottuk, hogy Monoron valaki a subáját áztatott kenderbe rejtette el, mert abban nem szeret az egér. Meg is maradt épségben. Az ékszereket külön is rejtegették. Néhol az órákat, fülbevalókat és a gyűrűket egy kisebb dobozba tették és ezt egy erősebb deszkaládába helyezték, majd a szecskás egyik sarkába elásták. A Vásárhelyi-pusztán egy parasztasszony ékszereit: gyűrűket, fülbevalókat, nyakláncokat egy papírdobozba tette. (A vásárhelyi nó'k ékszeresebbek, mint az orosháziak.) A padláson a felhérimgba (falba) üreget vájt és abban rejtette el, aztán lesározta. Később elfelejtette, hogy hova dugta. Idők múltával a szobában meszelés előtt a nyesövel kaparta a falat, egy egérlyukra bukkant. Amikor megpiszkálta, egymás után hullottak ki az elrejtett családi ékszerek. Ha az egér nem lefele fúr, talán sohasem talál rá. A Csárpateleki ismerősünk derűsen mesélte : Amikor a városba költöztek, egy könyvből néhány penészes 10 és 100 forintos bankó hullott ki. A kisebbik lánya nevetve vallotta be, hogy a fene tudja mikor, ő dugdosta el. A pénz könyvbe való rejtése elég általános volt, természetesen mindig ugyanabba. Az öregek beszélték, hogy a futóbetyárok elől a bankókat összehajtogatták, és kacsabögybe, vagy vízhatlan ruhába hajtogatták. Az ágy, vagy a lulipánosláda vastag lába alá dugták. A betyároknak eszükbe sem jutott, hogy ott keressék. Egy járlatíró az okmányokat és a pénzt egy vaskazettába helyezte, és azt szalmába csavarta. A kertben egy fa alatt elásta, s megmaradt. Annak ellenére, hogy dohánnyal, szeszes itallal nem minden tanyában éltek, rejtegetésükről sok adatot sikerült gyűjtenünk. Ennek az a magyarázata, hogy azokat állandóan rejtegetni kellett, valamint örömükre szolgált, ha sikerült a finánco к éberségét kijátszani. Ez pedig az emlékezetben nyomot hagy. Ahol a béres is nagy dohányos volt, ott a gazda a leveles dohányát eldugta a béres elől. Derékmagasságban egy keskeny deszkalapot nyomott a szalmakazalba. Fölemelte, és a dohánylevele ket a deszka alá terítette, majd a deszkát kihúzta. A pénzügyőrök elől a szűzdohányt a takarmányba, elsősorban a szalmakazalba rejtették. A kazalba három-négy helyen ököllel belebújtak és kihúzták a szalmát. Egy kis üreget vájtak, de arra vigyáztak, hogy kis szája legyen. 3—4 kg levelesdohányt beledugtak, és a járatot betömték, a lyukat pedig avas szalmával befoltozták. Végül a kazal kötelét odaigazították, s egy nem feltűnő jellel (egy kis akácgallyal) megjelölték. Sok esetben akkor leltek rá, amikor szalmát húztak. Egy monori dohányos is a leveles dohányát és a feketén főzött pálinkáját a szalmakazalba rejtette. A csomózott dohányt egy kisebb zsákba rakta. Több csomót egymásra helyezett, és több helyen körülkötötte zsineggel, majd belecsúsztatta a zsákba. A szalmakazal megkezdett végénél, a kazal közepetáján vonyogóval egy nagy lyukat húzott, és a zsákot egy hosszabb rúddal jó mélyre nyomta. A pálinkát literes üvegekbe öntötte, jól bedugta, lekötötte, mint a paradicsomos üveget, mert a melegben a dugót könnyen kirúgja. Majd az üveget a zsák mellé nyomta. Végül a kihúzott szalmát visszanyomkodta. Mire a szalmahúzással odaértek, a rekvirálás már régen elmúlt. A szárkúp is jó helye volt a szűzdohánynak. Az egyik Aradiút mentén lakó adatközlőnk a szart a takarmányos-kertben nagykúpba rakta. Először a fenekét rakta. Köralakba rakta a kévéket, címerével befele. Derékmagasságba helyezte el a leveles dohányt, a csomós végivel kifelé, mert így a levelek nem szakadoztak össze-vissza. Abból a sorból, ahová a dohányt eldugta, néhány kévét félsuknyira kijebb rakta. Ez jelezte, hogy a dohány melyik sorban van elrejtve. Ez a magasság nagyon praktikus volt : kényelmesen letérdelt, fölemelte a kévéknek a tövit és benyúlt a dohányért. Azután rakta tovább a nagykúpot. Az alap mindig összefelé haladt, s a dohány sorára még 15—20 sor kéve került. A végén 5—6 kévével betetőzte, majd a 196