A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Gulyás Mihály: Baromfitartás és feldolgozás Orosházán, az első világháborúig

védte az árut a romlástól. Az 1880-ban letelepedett első exportőr már melegebb időben is vágott baromfit, mert berendezkedett azok hűtésére is. Nagy jégvermeket építtetett, s ezekben évenként 400 kocsi természetes jeget raktározott. A jég elvermelése igen nagy jelentőségű volt, ettől függött a következő év munkája. A környék első jéggyárát 1910-ben Hódmezővásárhelyen építették. A Stein berger-cég meleg időben 20—40 mázsa jeget hozatott onnan lovaskocsival. Orosházán mesterséges jeget csak a 20-as évek közepén kezdtek gyártani a Tóth-malomban. A jégpince a jégveremnek fallal elválasztott része, mely a hideget a nyitott ajtón keresztül a jégveremtől kapta. A hűtőházak építése előtt a melegben levágott és megkopasztott baromfiakat a jégpince állványaira helyezték, s itt tartották, amíg az le nem hűlt, majd utána csomagolták. Hűvösebb idő beálltával a kopasztó melletti kamrák is megfeleltek a hűtés céljára. A hűtött baromfit fülledés veszélye nélkül csomagolhatták. A múlt század végén a baromfiakat kosarakban szállították. A kosár aljára vizes forgácsot tettek, s arra került egy sor jég, majd a papírba csomagolt baromfi. A kosárban három sor csirkét tettek a jégrétegek közé, s utána a kas tetejét zsákanyaggal varrták be. Még 1929-ben is csomagoltak ilyen vesszőkosarakba. Később a kosarak helyett ládákat használtak, amikor szintén jég közé rakták a szállítandó baromfit. Kezdetben csak közönséges vasúti kocsikban szállítottak. Jégtartállyal felszerelt hűtőkocsik 1910 körül kerültek forgalomba. Az első, hűtőgéppel felszerelt hűtőházat Steinberger János 1925-ben építette. Az orosházi baromfipiac első kereskedői még maguk vásárolták meg az árujukat, de 1880-tól kezdve a nagy tételben szállító exportkereskedők már szedőkeí-kofákat alkalmaztak, akik segítettek nekik a baromfi beszerzésében. Amikor pedig a helyi piac így sem elégítette ki megrendeléseiket, a kereskedők ekkor üzleti körükbe kapcsolták a szomszédos községeket és azok piacain hetente egyszer megjelentek, vagy megbízottaikat küldték ki. Az aprójószág szállítását ekkor még lőcsös kocsival végezték, mégpedig úgy, hogy a két vendégoldal felerősítése után a kocsi tetejére mindkét oldalon 3—3 veszszőből font kosarat helyeztek el. Ezek a kasok a csibenevelésnél még ma is használatos borítókhoz voltak hasonlóak. (20. sz. kép.) Átmérőjük alul kb. 1,5 m és 60—70 csirkét rakhattak bele. A piaci munkába gyakran a gyermekeket is bevonták. G. Szabó Lajos (szül. 1884-ben) elmondta, hogy kisiskolás korában minden vasárnap és csütörtöki napon az édesanyja magával vitte őt a piacra, hogy a felvásárolt aprójószágra vigyázzon, amíg azt a nagykereskedőnek át nem adják. Ezért minden csütörtökön hiányzott a délelőtti tanításról. Hiteles tájékoztatást adott a szedők keresetéről is. Eszerint édesanyja többet keresett, mint édesapja, aki a községházán írnok volt. Harmincegy évi munka során megtakarított pénzükből 1913-ban mintegy 20 hold földet vettek a Károlyi-birtokból. A baromfitenyésztők és -kereskedők tábora között foglaltak helyet a libatömők vagy hizlalók, akik egyik réteghez sem tartoztak. Ők kis libákat nem neveltek. A tömésre való sovány libákat általában ismerős tenyésztőktől vették meg, majd otthon több héten át tömték s a kereskedőknek eladták. A libatömők a tenyésztőkkel jó üzleti kapcsolatban voltak, de a kereskedőkről másképp vélekedtek. Erről tájékoztat az Aradi Kereskedelmi és Iparkamara 1892. évi jelentése: „A libahízlalók panaszkodnak, hogy az üzérkedők önkényének vannak kiszolgáltatva. Ezen hátrányon úgy lehetne segíteni, ha a hizlalók szövetkezetet létesítenek és a libákat közvetlenül küldhetnek a fogyasztó piacokra."

37 Nem tudjuk, hogy az orosháziak érdekeltek voltak-e az ügyben, mindenesetre figyelmet érdemel a szövetkezés gondolatának felvetése. 179