A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)
Vertse Albert: Ökológiai és faunisztikai összefoglalás a szarvasi arborétum madárvilágáról 1956–65
A park mint madárélőhely A faunisztikai vizsgálat azt kutatja, milyen madárfajok fordulnak elő a vizsgálatra kiszemelt területen, az ökológiai vizsgálatok pedig, hogy ezeket a madárfajokat milyen kapcsolatok kötik a területhez. A legfőbb faji igények kielégítését szolgáló kapcsolatokat három fő csoportba soroljuk : táplálkozási, rejtőzési és fészkelési igények csoportjaiba. A parkban előforduló madárfajok nem mindegyike kapcsolódik a fenti három igénnyel a parkhoz, vannak amelyek csak kettővel, vannak amelyek csak eggyel. A parkban előforduló madárfajok tehát a park élete szempontjából nem egyforma értékűek és e sajátságuk alapján csoportosíthatók is (amely kb. azonos a biocönozis szervesanyagforgalma szempontjából fontos értéksorrenddel). Mielőtt azonban a park madarait a fenti csoportokba besorolnánk, vizsgáljuk meg alaposabban a parkot, mint a madarak élőhelyét. Amikor a parkot zárt ökológiai egységnek mondjuk, akkor ez alatt azt értjük, hogy a parknak saját mikroklímát kialakító sajátos növénytársulásai és ebben a környezettől elütő állatvilága van. A park állatvilágának — jelen esetben madárvilágának — a kialakulását azonban nem csak a park növénytársulásai, hanem jelentős mértékben a közelebbi és távolabbi környék növény formációi és azok állatvilága is erőteljesen befolyásolják. Mielőtt azonban továbbhaladnánk, meg kell próbálkoznunk annak meghatározásával, hogy a parkot, mint mesterséges ligeterdőt melyik erdőtípusba sorolhatjuk? Azt kell látnunk, hogy egyikbe sem, mert vízparti helyzete ellenére ártéri erdőnek nem tekinthetjük, hiszen már közel száz esztendeje nem került víz alá, talaja száraz, hiányoznak az ártéri fafajok és aljnövényzet, a mesterségesen összehordott sok idegen növényével messze elüt az eredeti ártéri erdők növényzetétől. De az itt őshonos száraz tölgyesek vagy vegyeserdők valamelyik társulásának sem tekinthetjük a fenti okok, azaz a park növényegyüttesének kialalkulásában messzemenően érvényesülő mesterséges emberi befolyás miatt. Miután azonban tudjuk azt, hogy a madárvilág az alföldi erdőtípusokban kb. milyen összetételű, talán akkor járunk helyesen, ha a park madárvilága alapján próbáljuk eldönteni azt, milyen erdőtípushoz áll legközelebb a szarvasi arborétum. Ha a park jelenlegi állapotában teljes zavarásmentességet élvezhetne, néhány éven belül madárvilága jelentős változáson menne keresztül : gémfaluk keletkeznének a magas fenyőkön, nyárfákon, tölgyeken (mint ahogy a közelben létesült halastó és a korábban megindult rizstermesztés hatására tejedelmes gémtanya keletkezett ebben az időben, nem messze az élő Körös ártéri füzesében 1 ; fészkelnének a varjak, nyomukban a kékvércsék, a barnakánya és valószínűleg egyéb ragadozómadár is belopakodna fészkelésre stb. Egyszóval a park, jelenlegi növényegyüttesével „zökkenésmentesen" venné át eredeti szerepkörét, amire „ártéri erdő"-helyzeténél fogva, a Kákafok partján és a mesteséges mocsárvilág tőszomszédságában hívatott. Mindezt tapasztalati tények igazolják : csaknem minden esztendőben erőszakkal (kilövéssel) tudták csak megakadályozni a bakcsók fészkelését (mert szennyezésüket nem tűri a park esztétikája), ugyanígy a varjakét, szarkáét, utóbbinak ennek ellenére sikerül néha észrevétlenül költenie. A park ez erőszakkal elnyomott, mintegy „rejtett" szerepének egyik hangulatos megnyilvánulása volt, amikor 1961 egyik szeptembervégi napjának késő alkonyatán a park legmagasabb fenyőcsoportjának tetejéről, közeledtünkre 11 db feketególya kelt szárnyra. A vonulásban lévő csapat észrevétlenül szállt be éjszakázásra. A hajdani mocsárvilágnak a közeli halastó és a szomszédos rizsföldek létesítésével való részbeni visszaállítása ugyanis a madárvilágban is regenerálódási folyamatot JO* 147
