A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)

Vertse Albert: Ökológiai és faunisztikai összefoglalás a szarvasi arborétum madárvilágáról 1956–65

szomszédság ellenére is (a kerülő miatt) a várostól eléggé távol esik (2 km) ami a túlzott látogatottságot mérsékli. A jelenlegi park elődjét, a szintén a holtág partján lévőAnna-ligetet Bolza József gróf alapította Batthyány Anna grófnővel 1802-ben. Fiúk B. Péter (1823-81) tovább építette, majd B. Pál is (1864—1946), akinek a nevéhez fűződik a jelenlegi park végleges kiépítése és aki a jelenlegi parkot az Anna-ligetből áthozott fákból is gyarapította. A mai Arborétum eredetileg az alapító B. József vadászterüte volt, mint körösparti ártéri erdő. A kiemelkedő, ármentes helyekre még ő telepített tölgy, szil, hárs, vadgesztenye és fenyőcsoportotokat, úgy hogy B. Pál idejére az őshonos ártéri növényzet között a telepített fajok ligetszerű foltjai már megerősödve virultak. Az annaligeti növényzet áttelepítése az 1870-es években kezdődött meg a Pepi kertbe, amelynek jelenlegi kialakulása kb. a századfordulóra fejeződött be. Nem sokkal azután, hogy az 1834-ben kezdődött Körös-szabályozás is befejeződött (1890-ben). A mai Arborétum csak akkor szabadult meg végleg a Körös árvizeitől. Területe 84 hektár, tengerszint feletti magassága átlagosan (2—4 m plusz-minusz eltéréssel) 85 m. Talaja szikes foltokkal tarkított öntési agyag. Az altalaj vízszintje többször változott, az ármentesítés után 5—8 m mélyen volt egészen 1940-ig, amikor a rizstermelés érdekében létesített víztárolás után 2—3 m-t emelkedett. Éghajlata, a környező országrésznek megfelelően déli kontinentális jellegű és csapadékban szegény, évi 548 mm. A csapadék évi megoszlása szintén kontinentális jellegű, zöme az év nyári felében esik és télen van a minimum: III—

IX hóban 315 mm, X—

II hóban 233 mm. 1901—1930 évi adatok alapján a park januári középhőmérséklete — 1,0 °C, a júliusé 22,0 °C. Miután a környéké ennél hidegebb, a park mikroklímmája a növényzet mérséklő hatására enyhébb. A park növényzetében dominál a lombosfa és cserje. Köztük a fenyő- és egyéb örökzöld csoportok, magányos példányok több-kevesebb arányossággal úgy vannak elszórva (helyenként ligetszerű foltokat alkotva), hogy a téli lombtalanságot majd minden részletében megtörik, enyhítik. Nagyobb, összefüggő lombos erdőpászták a parkot főleg nyugatról és északról szegélyező tölgy erdősáv és a Kákafok közelében húzódó vegyes állományú, kezdetben szintén tölgyből, majd váltakozva főleg cserjékből, lógesztenyéből és örökzöld sűrűkből álló véderdősáv. Ez utóbbiak között a hajdani ártéri erdő maradványaként néhány évszázados fehérnyár példány is terebélyesedik. A csaknem az egész parkot összefüggően körülkerítő szélvédő erdősávok között, kisebb-nagyobb füves tisztásokkal váltakozva, szabálytalan mozaikfoltokként helyezkednek el a változatos növényegyüttesekből, különféle nagyságú, színárnyalatú és figurájú lombosfákból, cserjékből és tűlevelűekből álló és rendszerint sűrű, gyakran örökzöld aljnövényzettel szegélyezett facsoportok, cserjefoltok, vagy valamely nagyranőtt faféleség magányos díszpéldánya. A részleteiben egységes terv szerinti mozaikszerű elrendezésnek az a meglepő esztétikai eredménye, hogy a park minden pontjáról minden irányba nézve, más-más képet látunk. A park növényzete tehát ma már nagyon messze esik a hajdani ősi ártéri erdő főleg fűzekből, nyarakból, mocsári tölgyből álló, nádfoltokkal tarkított, szederindásfűzbokros aljnövényzetű, egyhangú vegetációjától. Ma már jóformán csak a park folyómenti részein található öreg fehér nyarak emlékeztetnek arra, hogy valamikor itt más növényzet virult. Meg kell még említenünk, hogy a park messze környék legnagyobb — ligeterdőjellegű — „erdőfoltja", nagyobb mint a közeiszomszédos Erzsébet- és Anna-ligetek együttvéve. A környező mezőgazdasági kultúrtájban az egyetlen hely, amely „erdei" biotopot képvisel s ezért ilyen értelmű vonzóhatása messze kisugárzik. 146