A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)

Sterbetz István: A tuzok (Otis t. tarda l.) és a reznek (Otis tetrax orientalis Hart.) Békés megyében

A megfelelő téradottság biztosítása, a jó táplálékbázis, alkalmas növénytakaró, és a túzok számára fölöttébb kedvező talaj meg klímaviszonyok együttese mondhatni eszményi környezetet jelent. Ezt az egyedülállóan kedvező adottságot viszont érzékenyen ellensúlyozzák a vegyszeres növényvédelem és gépesített mezőgazdasági munkák ártalmai. Az európai állományokhoz hasonlóan a Békés megyei is olyan élettérben helyezkedik el, ahol az agrárviszonyok évről-évre súlyosan megvámolják a szaporulatot, és még sokféle egyéb zavaró hatással is veszélyeztetik a túzokot. A megmardás esélye attól függ, hogy a kedvezőtlen tényezők túllépik-e a faj tűréshatárát, hogy meddig terjed az állatok alkalmazkodóképessége, és végül az ivararány—életkor tekintetében milyen életrevalósággal rendelkeznek az egyes populációk. Az első két tényező esetében lefeljebb csak jóslatokba bocsátkozhatunk. Az életképességre azonban a populációk belső szerkezetének megismeréséből, majd évről-évre ismétlődő vizsgálatából már többetmondóbban következtethetünk. A néhány egyedre lecsökkent, törpe állományok sorsa örökléstani szempontból szinte reménytelennek látszik, mivel ezek esetében túlságosan leszűkült az a lehetőség hogy jobban alkalmazkodó példányoknak populáción belüli kiválasztódása, és életékpes tulajdonságaik örökítése biztosítsa fennmaradásukat. Az egymástól elszigetelt, szétszórt kis populációkat veszélyeztető másik tényező a kívülről várható génáramlás esélyének csekély valószínűsége. A nagy egyedszámú állományok, és a velük időnként keveredhető, közelükben elhelyezkedő kisebb populációk viszont feltételezhetően egyre kedvezőbben értékesíthetik az állománygondozó természetvédelmi beavatkozásokat. Az európai állományok általános mennyiségi fogyatkozása mellett az egyes polációk minőségi leromlása is folyamatos. A populációk életképességének értékelése számszerű megvilágításban az egyedek száma és ezen belül az ivar, életkormegoszlás alapján lehetséges, A helyes arányok viszonylag még túlzottan alacsony egyedszám mellett is előmozdíthatják a huzamosabb fennmaradást, vagy éppenséggel felerősödést, de ugyanakkor nagylétszámú populációk sorvadása is bekövetkezhet az egészségtelen ivararány és életkormegoszlás kövekeztében. A túzok ivararányának sokat vitatott kérdését a közelmúltban már tisztázták a magyar vizsgálatok (Fodor—Nagy—Sterbetz, 1971). melyszerint az 1 ivarérett kakas : 1 tyúk esetében felel meg a természetes állapotnak. Ez az adottság manapság már csak szórványosan adódik az európai populációknál, mert a százafodduló után egyre általánosabbá váló— és majdnem napjainkig tartó — szakszerűtlen kakasvadászat válságos módon megapasztotta a termékenyítésre képes hímek állományát. A túzokkakas negyedik életévében válik tenyészéretté, de teljes kifejlődése a megbecsült vadásztrófeát kínáló testnagyságával, díszes tollazatával jár együtt, így érthető módodon ez a korosztály sínylette meg legjobban a vadászatot. Az egyre nagyobb mérvű, és tartósodó ivari aránytalanság következtében az eredetileg egynejű faj populációinál kezdetben a többnejűség, majd még szélsőségesebb viszonyok között az u. n. párnélküliség jelentkezett, amikor már csak csoportos párosodás útján történik meg a nemek kapcsolata. Ez a jelenség akkor következhet be, amikor a kis létszámú kakas háremtartásra sem képes, csupán az őt párosodás céljából felkereső tyúkokat termékenyíti meg, minél nagyobb számban, annál kevesebb eredménnyel. Az idevonatkozó irodalmi adatokat térben és időben rendezve kitűnik, hogy rendellenes ivari kapcsolatok jelensége legkorábban a trófeagyűjtéssel leginkább érintett nyugateurópai országoknál jelentkezett, és kelet felé haladva mind későbben s kisebb szélsőséggel következett be a kedvezőtlen állapot (Sterbetz, 1973.). A Kárpátmedencétől gyugatra a párnélküli magatartás már általánossá vált. Keletmagyarországon ez a forma szerencsére 136