A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)

Sterbetz István: A tuzok (Otis t. tarda l.) és a reznek (Otis tetrax orientalis Hart.) Békés megyében

emelkedés mutatkozott. Bucsa kirívó ellenpéldája, és az egyébb populációknál is észlelt, időközbeni érhetetlennek látszó hullámzások azonban csupán azt bizonyítják, hogy a belterjesen hasznosított mezőgazdasági élettérben a gyakori zavarás, nyugtalanítás alkalmi kóborlásra készteti a túzokot. Ezek az ötletszerűen mutat kozó ingadozások nem jelentősek az állomány egésze szempontjából, amely kereken 70 %-al csökkent az ország hadszíntérré válása alatt, és az ezt követő két évtized időszakában. 2. táblázat Békés megye túzokállomány-ingadozásának összesített eredményei Tabelle 2. Veränderungen im Trappenbestand des Bezirks Békés 1941-ben 3510 db 1961-ben 1060 db 1966-ban 1078 db 1969-ben 1191 db 1971-ben 1208 db 1972-ben 974 db 1973-ban 1018 db 1974-ben 1061 db 1975-ben 1233 db Miután a szakirodalom ismételten leszögezte már, hogy jelenlegi ismereteink szerint földrészünkön Békés megyében találjuk a legnépesebb, legkedvezőbb állománysűrűségű, ivararányú és mindezek következtében legéletképesebb állományt, e génbankot képező populációk jelenlegi életterének és minőségi adottságainak értékelése is kívánatos. A tanulmányokban felsorolt túzokpopulációk viszonylag zárt mozaikcsoportot alkotnak, a szomszédos megyék állományaival szaporodásidőben nincsenek szerves öszszefüggésben. Az elsősorban Szolnok és Hajdú megyék határzónáiban történő be és kiáramlások bár rendszeresek, de elsősorban télre korlátozódnak. A megyehatárokon belül számba vett költőállományok területhű, és évről-évre megtalálható fészkelőkörzetében. Mindezek előrebocsátásával az alábbi adatokkal jellemezhetjük az itt szaporodó törzsállomány területi eloszlását: 1941-ben az országos felmérésnek első, és egyben legeredményesebb alkalmával a megye hajdani 3700 km

2-es területén 9,3 db túzok esett egy négyzetkilóméter terüegységre. 1975-ben az 5669 km

2-re megnövekedett közigazgatási területen 4,6 egyed volt az egy négyzetkilométerre kiszámított darabszám. Összehasonlításként megjejegyezzük, hogy a nyugateurópai viszonyokra jellemző, túzokban leggazdagabb brandenburgi populációknál az egy négyzetkilométerre adódó mennyiség már 1934-ben is mindössze 0,8 körül alakult (Dornbusch, 1973). Az 1969 évi — mindezideig legrészletesebb — statisztika szerint az akkor Békésben koratavaszi időszakban számba vett 1191 túzok 65 %-ban gabonaföldek, 17 %-ban lucerna, 13 %-ban magas füvű, természetes puszták és 5 %-ban repcevetés életterében tartózkodott. E területfoglalás — ismerve a túzok térigényét — kizárólag nagyüzemi agrárkörnyezetben történhetett, mert a háztáji jellegű, vagy tanyás törpegazdaságok túlságos zavartsaguk miatt e faj számára érdektelenek. Ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése során 1962-ben Békés megye mezőgazdaságilag hasznosított területeinek már csak mintegy 3 %-a volt magánkézben (Szabó in: Krajkó, 1974), manapság bízvást állíthatjuk, hogy Békésben a populációk gyakorlatilag kihasználhatják a teljes szántóföldi, rét, és legelőterületeket! 135