A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Povázsay László: Adatok a remetei erdő madárvilágáról

biztosítanak. A szajkó (Garrulus glandarius) lármás, elevenmozgású madár. Ősszel és télen különféle magvakkal táplálkozik, tavasszal rovart is fogyaszt. De kismadár-, tojás- és madárfióka-pusztitásuk miatt számukat állandóan mérsékelni kell. Fészküket 2,5—4 méter magasan, főleg rudastölgy állományú erdőben találni. Számuk különösen a fenyeresi részen jelentős, de az egész erdő területén gyakoriak: 50—60 fészkelő párra tehető a számuk. Széncinege (Parus maior): állandó jelenlétével, s tömegénél fogva egyik legjelentősebb faja az erdőnek. Minden zugot, elhagyott harkályodút, földi üreget, rőzserakást, gyökerek közét, természetes, és nem utolsósorban mesterséges odúkat használ fel költőhelyéül. Számuk a mintegy 100 mesterséges odú kitelepítésével, amelynek nagy részét ők foglalják el, 160—190 pár. Kék cinege (Parus caeruleus) az egyik legkedvesebb és legszebb kis énekesünk, valamivel ritkább az előbbi fajnál. Fészkelőhelyül a kisebb nyílású természetes, valamint mesterséges odúkat egyaránt felhasználja. A földtől 1 méterre, de 7—8 méter magasan is találni fészkét. Számuk 40—50 párra tehető. A barátcinege (Parus palustris) az itt költő cinkék közül a legritkább, és mesterséges odúkban is csak néha költ 1—2 pár. Találtam fészkét 1—2 esetben a nagy fakopáncs elhagyott odújában, néha a levágott fa földben maradt tuskójában, ha abban megfelelő, tágas üreg volt. Számuk a mesterséges odúk ellenére is csak 6—7 párra tehető. Örvendetesen szaporodott az őszapók (Aegithalos caudatus) száma. 25 évvel ezelőtt nem tartozott az erdő faunájához, most viszont az erdőszélek kökénybokraiban „lépten-nyomon" találni gömb alakú, zuzmóból és mohából készített fészkét, különösen a sarkadi műút melletti erdőrészeken. Sajnos, hogy a fészkét — mivel kora tavasszal még nincs takarásban — sokszor tönkreteszik az erdőben barangolók. Csuszka (Sitta europaea), ez a harkálynál ügyesebb, mozgékonyabb, a fa törzsén minden irányban közlekedő madár főleg a tölgyeseket szereti. Egész évben látni, és hallani lehet jellegzetes füttyentésszerű hangját. Az Alföldön kevés költ, mivel inkább északabbra van az igazi hazája. A remetei erdőben rendszeresen 2—3 pár költ. Némely esetben tapasztaltam, hogy a seregélyek elpusztították költését. Rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla) : számuk aggasztóan megfogyott. Megtelepítési próbálkozásaim — az őzetetők eresze alá forostlemez felerősítésével, korhadó üregek elé erősebb kérgek odaerősítésével — (kb. 20 helyen) nem jártak sikerrel. Az 1930—40-es években az erdészházak mslléképületei, a vadasszínek és őzetetők ereszei alatt, korosabb tölgyek és kőrisek kérge mögött, villámsújtott, széldöntött fák repedéseiben állandóan költött 5—6 pár. Jelenleg 1—2 párra tehető a számuk. Az énekes rigó (Turdus philomelos) elég gyakorinak mondható, különösen az utóbbi 5—6 évben számuk növekszik. Jelenleg 40—50 pár rendszeresen költ az erdőben. Jellegzetesen tapasztott, csészényi fészkét bodza- és kökénybokron, továbbá fiatal tölgyesben 1—3 méter magasan találni. Elvétve nagyobb fán is költ a törzshöz közel, az oldalágak tövében vagy nagyobb ágak villás elágazásában. A fekete rigó (Turdus merula) szintén gyakori a remetei erdőben. Kora tavasszal a hímek kellemes hangját legtöbbször magasabb fák tetejéről hallani. Fészkelési körülményei hasonlóak az énekes rigóéhoz, azzal az el327