A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Povázsay László: Adatok a remetei erdő madárvilágáról

téréssel, hogy a fekete rigó legkedveltebb fészkelőhelye az erdőben összerakott fa- és rőzsesarangok, emiatt fészkelési magassága általában 1—2 méter. Hantmadár (Oenanthe oenanthe): a szanazugi gátőrháznál, az árvízvédelmi karó- és rőzserakatokban, valamint a vágásterületek tuskórakataiban állandóan költ néhány pár. Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus) : ritkán költ a remetei erdőben, noha fészkelési lehetősége többé-kevésbé adott. 40 év alatt 4—5 esetben észleltem költési időben, legutóbb 1965-ben a Fekete-Körös menti idős szlavóniásban — ahol néhány odút helyeztem ki magasan — repülős fiókáit láttam. Fülemüle (Luscinia megarhynchos) : bár rejtett életet él, s legfeljebb egy-egy nyiladékon látni átrepülni, énekéről jól felismerhető. Násza idején késő éjszakáig, majd már pirkadat előtt hallatja igen változatos, dallamos hangját. A tölgyesekben érzi igazán jól magát. Kisebb bokrok, száraz rőzse, valamint kidűlt fák ún. „feküfák" mellett száraz avarba, kisebb cserje tövében, árkok peremén száraz tölgylevelekből készíti igen erős fészkét. A remetei erdőben több megfigyelés bizonyítja, hogy igen kedveli a gyöngyvirágos és salamonpecsétje telepeket, s ha van ott cserje is, annak tövéhez építi fészkét. Számuk jelentős, sőt az utóbbi időben némi szaporodás tapasztalható. A kövesút melletti erdőrészekben 20—25 pár, míg az egész erdőre vonatkoztatva számuk 45—50 párra tehető. Új költőfaj a vörösbegy (Erithacus rubecula), amely inkább a dombvidék madara, s először a 60-as évek elején figyeltem fel, a költési időben jelenlevő madarakra. Első bizonyított költését egy erdei gyalogút szélén csak 1968-ban sikerült megállapítanom. Sajnos, az út kaszálása és szélesítése alkalmával ez a fészekalj tönkrement. A további években több alkalommal is sikerült fészkelését megállapítanom. Mint sok madár, ez is az erdőszéleket és árokoldalakat kedveli, de előszeretettel költ földi üregekben és a fák földön fekvő gyökerei között is. A költőpárok számát a sarkadi műút mentén 8—10-re becsülöm. Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris): a Fekete-Körös hullámterében a bokrok közt rendszeresen költ 2—3 pár. Jelenlétét jellegzetes „csettegő" hangja árulja el. Géze (Hippolais icterina) két esetben költött a remetei major erdészeti parkjában, ahol régebben sok jázmin- és egyéb bokor volt. Legutóbbi költésük, amiről tudok, 1941-ben és 1945-ben volt. A poszáták népes családjából — bár az 1970-es évek elején igen megfogyatkoztak — még mindig jelentős mennyiségben találni a remetei erdőben. Leggyakoribb közülük a barátka (Sylvia atricapilla). A ritkás cserjeszintben, az erdő szélén és belsejében egyaránt találkozni velük. Általában 0,5—1 méter magasan költ, néha azonban magasabban is, pl.: tölgyfa kinyúló ágán, vagy bodza felső ágvillájában is találtam fészkét. Fészke eléggé hevenyészett, amelyet fűszálakból és apró gyökerekből épít. Tojásai közt igen nagy a változatosság. A karvalyposzáta (Sylvia nisoria) a nagyobb erdei tisztások mellett húzódó kökényest, vagy erdő szélén levő kisebb bokrosokat választja költőhelyéül. A fácántelep mögötti kökényes egyik kedvelt költőhelye. Mindig mérsékelt számban kölött. Jelenlegi számuk 8—10 párra tehető. A kerti poszáta (Sylvia borin) ritkán fordul elő a remetei erdőben. Főleg a Fekete-Körös mentén húzódó erdőrészben találni 2—3 párat belő328