Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Nagy Gyula: Utószó

egyik csizmámból. Télen is volt mit tanulnom : a hólepte szántáson ajánlatos a már előttünk járók nyomaiba lépegetni, különben könnyen kiszakadhat az ember haskérge. De nemcsak a természettel kell szembenézni a Pusztát járó néprajzosnak, hanem olykor-olykor viaskodni kell pl. a méhekkel is. A tanyaépületek vizsgálása, fényképezése volt soron, amikor a Csárpateleki dűlőben betértem egy tanyába. Már a bejáróról láttam, hogy a kertben egy vándorméhész kaptárai sorakoznak. A kaptárok közelében egy tábla arra figyelmeztetett, hogy a kaptárak megközelítése tilos és életveszélyes. Magamban még mosolyogtam is, lám, milyen trükkel igyekszik távoltartani a méhesgazda a méztolvajokat. A tanyában nem volt senki, de ismertem a tanya lakóját, nyugodtan hozzáfogtam fényképezni. Az udvaron még háborítatlanul fényképeztem, de nem úgy a tanya előtt. Nem vettem figyelembe, hogy a méhek hordásának útjába kerültem, s izzadt testemet dühös méhcsapat támadta meg. Két kezem úgy járt, mint a motolla, hogy a fedetlen fejemtől távol tartsam a veszedelmes jószágokat. Még a szemüvegemet is lekókányoztam az orromról, s alig bírtam bemenekülni az udvarra. Ott a kabátomat a fejemre borítottam, s csak nagy nehezen találtam meg a térden felül érő búzában a szemüvegemet. A közelben óriási repcetáblák voltak, s a méhészek szerint különösen repcevirágzáskor dühösek a méhek. Azóta messze elkerülöm a virágzó repcetábláknak még a környékét is. A nagyobb állatok békén hagytak, azaz hogy egy hajtókutya megharapta a lábikrámat. Pedig már régen megtanultam, hogy a kutyák különösen a kerékpárosra nagyon haragszanak, ezért a bejárókon tolni szoktam a kerékpáromat. Egyszer röstelltem leszállni róla, abban reménykedtem, hogy a gazdája mellett álló pulikutya nem tesz bennem kárt. De megharapott annak a rendje, módja szerint. A két foga helyét sokáig viseltem. Azóta sohasem röstellek a bejáró elején leszállni a „lóról" és fütyülök, hogy a kutya korán észrevegyen, mert különben a hírtelen elébe kerülő ember nadrágja bánja meg. A kutyaharapás után elhatároztam, hogy bottal járok ezentúl a Pusztán. Egy parasztember azonban kioktatott: „Uram, a kutyának se köll a bot." Azt ajánlotta, hogy kenyérdarabot vessek a kutya elé. A tanácsnak megörültem, de hamarosan megtanultam, hogy ez sem biztos eljárás, mert a rendes kutya idegentől nem fogad el ennivalót. Egynehány kutyával meg egyenesen jóbarátságot kötöttem. Még most is szinte meghatódva emlékszem Olasz Ernőék Pici nevű kutyájára. Néhány évvel ezelőtt több héten keresztül hétfőn és csütörtökön mentem ki Olaszékhoz, mivel ezeken a napokon az autóbusz egészen Pusztaközpontig vitt, s oda már viszonylag közel esett a jelzett tanya. A központtól aztán gyalogosan vágtam neki tanya iránt a hóval fedett szántáson. Megérkezésemkor az udvaron ténfergő — nagyon szelíd — kutyának vetettem egy falat kalácsot. A következő alkalomkor már a tanyát körülfogó gyöp sarkán farkcsóválva várt. Ismét a következő alkalomkor már a föld derekán találkoztunk. Hogy a kutya honnan tudta meg, hogy mely napokon, s mely időpontban megyek — előttem rejtély. Utolsó utam alkalmával egy egész fonott kalácsot adtam neki. Ez a gyűjtésem utolsó időszakában történt. Szegény Pici azóta hiába vár a szokott időben — nem megyek már ki többé aPusztára. A gyűjtés három évig tartott, s a gyűjtött anyag több mint 1000 gépelt oldalra rúgott. Nagyon szerencsés ötletnek bizonyult, hogy gyűjtésemet parasztokkal átnézettem, s megkértem őket, hogy tévedéseimre hívják fel figyelmemet és egészítsék ki munkámat. Felkészítettem őket a nem mindennapi munkára. Egy útmutató jellegű körlevélben összefoglaltam mindazt, amiket munkájuk során szem előtt kell tartaniok. Majd egy hónap múlva összejöttek, s mindegyik bemutatta munkáját. Ekkor látták meg igazán, hogy mire vállalkoztak. Sok értékes kiegészítést javasoltak. Önzetlen munkájuk nélkül halványabb volna az a kép, amelyet a Puszta életéről festettünk. Fogadják hálás köszönetemet. Szerencsémre a könyv írása előtt egy kisebb műtéten estem keresztül, egy ideig a hoszszabb gyaloglástól, kerékpározástól tartózkodnom kellett, közben télbe haladtunk és így 582