Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Nagy Gyula: Utószó

jóindulattal megoldották a gordiuszi csomót: tíz példányt átvett az iskola, tízet pedig a szakszervezet. Férfiasan bevallom, megkönnyeztem Moldvay Győző vásárhelyi tanár levelét, aki olvasta a helyi újságban, hogy a városa nem támogatta anyagilag könyvemet, ezért : 16 könyvet helyezett el barátainál. A megjelentetéséért folytatott küzdelemért kárpótol, hogy többször meggyőződtem róla, könyvem sokkal jobban forog közkézen, mint gondoltam. Mindkét könyvem 1000—1000 példányban jelent meg, s már nem kapható, pedig könyvárusi forgalomba sem kerültek. Mi tagadás, hosszabb ideig nem gondoltam a harmadik könyvem írására. Idők folyamán úgy látszik, kipihentem a két könyv, no meg az orosházi monográfia szerkesztésének fáradalmait is — komolyabb munkára éheztem. Ez pedig nem lehetett más, mint két könyvem folytatása : a Pusztán folyó paraszti élet megírása. Amilyen erősen és következetesen húzódtam, menekültem eddig a nagy feladattól, ezután éppen olyan nagy lelkesedéssel fogtam hozzá. Publikálásaim során nyert gazdag tapasztalataimra támaszkodva, még módszeresebben kezdtem hozzá a pusztai élet megírásához. Első dolgom volt a könyv tematikájának, tartalomjegyzékének összeállítása. Rövid idő alatt egy kötegre rúgott a mindig továbbfejlesztett tartalomjegyzék. Amikor már megfeneklettem, néhány kiváló néprajzos barátom tanácsát kértem. Balogh István, Hófer Tamás és Katona Imre szíves tanácsai révén kiformálódott a végleges tematika, melynek kialakításában Hajdú Mihály és Szabó Ferenc barátaim is részt vettek. Hogy hogy nem, eszembe jutott, hogy célszerű lenne az egyes fejezetek gyűjtéséhez kérdéscsoportokat összeállítani, hogy gyűjtésem teljesen tervszerű legyen. A kérdéscsoportokat egy parasztemberrel állítottam össze. A választásom Koczka Pálra esett, aki nekem és a múzeumnak régi jó barátja. Gyakran mondogattam, hogy az ő agyát, nagy tapasztalatát is beledolgoztam könyvembe. Igaz, nem a Pusztán élt, hanem a vásárhelyi határtól néhány száz méterre. A kérdéscsoportok csak a logikai sorrendet mutatták, valamint a teljességre hívták fel a figyelmet. A jegyzetfüzetembe természetesen a pusztai emberek vallomásai kerültek. Száz szónak is egy a vége : amikor kiindultam gyűjteni, sokat tudtam a témáról. Ezt a kérdéscsoportok gondos összeállításával értem el, hiszen abba már belesűrítettük a Puszta majdnem teljes tudásanyagát. Parasztokat, a pusztai iskolákat is belevontam könyvem anyagának gyűjtésébe. Különösen sokat fáradozott Juhász Nagy Vilmos. Egy iskola kivételével népi játékokat, babonákat gyűjtöttek a tanulók, s a tanya beosztásáról, berendezéséről vázlatokat készítettek. Csak a szőkehalmi iskola tanára tagadta meg a gyerekek segítségét tőlem. Tőle tudtam meg, hogy az ilyenfajta munkák destrukcióhoz vezetnek. Pedig ha jól emlékszem, a Pusztáról szóló két könyvemet a kezébe nyomtam. Kínomban talán még azt is mondtam (vagy talán az úton a kerékpáron ülve vitatkoztam még vele), szívesen menetelek olyan csapatban, amelynek élén a zászlót Bartók Béla, Kodály Zoltán, Györffy István viszi. Fentebb már vázoltam gyűjtési technikámat, most a gyűjtés körülményeit igyekszem bemutatni. Sokszor becsapott az idő : napsütésben indultam ki a Pusztára, s bőrig ázva ér-tem haza. Jó néhányszor ráfizettem, amíg megtanultam, hogy a Pusztára esőkabát nélkül nem szabad kimenni. A Pusztán a menny is másképpen dörög, s a villámlás is félelmetesebb. Több mint két évtizede járom a Pusztát, mindenféle idő ért már ott engem. Jártam tűző nap hevében, gyalogoltam téli napsütésben, de hóviharban is. Egyszer a perzselő nap barnította bőrömet, máskor a sűrű ködben tévedtem el. Az eső legtöbbször útközben ért, de szakadó esőben is indultam ki a Pusztára, hogy megismerjem, hogyan bukdácsol a paraszt a csatakos, síkos utón. Egyszer egy nagy eső után gumicsizmában indultam útra, s nagyon csodálkoztam, hogy a hosszú úton egy teremtett lélekkel sem találkoztam. A parasztok régen tudták azt, amit én akkor tanultam meg : ha az úton a fű magasabb, mint a csizma szára, akkor meg kell várni, míg megszárad, mert a nedves fűtől átnedvesedik a nadrág, s a víz a csizma fejében gyűlik össze. A fecskésparti iskolában legalább egy fél liter vizet öntöttem ki egyik581