Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Nagy Gyula: Utószó
fiókjába süllyesztettem volna, ha abban az időben lett volna íróasztalom. Idők folyamán az Orosházi Múzeum Évkönyveivel 100 külföldi múzeummal kiadványcsere-viszonyba léptünk. Egy napon az egyik cserepartnerünktől, a Zeitschrift für Ethnologie szerkesztőjétől kaptam egy udvarias levelet, egy tanulmányt kért tőlem. Megkerestem a porosodó tanulmányom lektori véleményét, 4—5 rajzzal, s ugyanannyi fényképpel elküldtem a szerkeztőnek. Rövidesen megjött a válasz, mielőbb küldjem. Újabb gond született: ki fordítja le? Egy német szakos tanár barátom fordította le. A tanulmány egyik felének a gépeléséért 20 q tönkölt fát hasítottam fel, a másik fele gépeléséért két hétig őriztem a nyaraló gépelőm lakását. De tanulmányom megjelent a nagyszerű folyóiratban — ha már az Acta nem jelentette meg. Tanulságos az első nagyobbszabású munkám: a „Hagyományos földművelés a Vásárhelyi-pusztán" с könyvem megjelenése is, amely a Néprajzi Közlemények sorozatban jelent meg. A Kardoskúti Községi Tanács megkért, hogy egy tanácsülésen ismertessem a község határában folyó kutatásaimat. A nagy figyelemmel hallgatott beszámolón végén megemlítettem, hogy szívesen vállalnám kutatásaim eredményének könyv alakban való megírását. Megbíztak vele. Megállapodtunk a tanáccsal egy 100 gépelt oldalas tanulmány megírásában, melyhez 100 fényképfelvétel mellékelését terveztem. Az elkészült munka 300 oldalra rúgott, kereken 400 fényképfelvétellel. Kardoskút község a tiszteletdíjat kérés nélkül megduplázta. Munkámat a Magyar Tudományos Akadémiának is beadtam. Erdei Ferenc főtitkár átnézte és megígérte, hogy vagy megjelenteti, vagy pénzjutalomban részesíti. Miután az Akadémiai Kiadónál több néprajzi kézirat várt megjelentetésre, az utóbbi történt, munkám első díjat nyert, s pénzjutalomban részesültem. A kiadóvállalatoknál nem házaltam, hanem a kéziratomat a Néprajzi Közleményeknek adtam be. Nem tagadom, nagyon jólesett, amikor megtudtam, hogy a Néprajzi Múzeum úgy döntött, hogy ha már a mellékletek nyomdai úton készülnek, pénzforrást kell találni a szöveg nyomdai előállításához. Megkerestem a számba jövő községeket, városokat, s Kardoskút, Orosháza, valamint Békés és Csongrád megyék 3000—3000 forinttal járultak hozzá a nyomdaköltségekhez. A Gyulai Nyomdában jelent meg a szép kivitelű könyv. Úgy hallottam, hogy az egyetem Néprajzi Intézete felvette a kötelező olvasmányok sorába. Könyvem kedvező fogadtatása után elhatároztam, megírom a Puszta paraszti állattartását is. Csábított az a gondolat is, hogy a következő könyvem kiadása már könnyebb lesz, hiszen bemutathatom első könyvemet. Tévedtem: kiadása nehezebb volt, mint az elsőé. Szülővárosom, Orosháza Város Tanácsának Művelődésügyi Osztálya azt javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a tudományos kutatómunkához a város anyagi támogatást nyújtson. A javaslatot elvetették. Vásárhelyen sem jártam nagyobb szerencsével, azazhogy ott legalább egy feketekávét (amit nem szeretek), egy meleg kézszorítást, s néhány hónap múlva egy írásbeli elutasítást kaptam. Erre fel nyakamba vettem a világot, s elsősorban a volt Vásárhelyi-puszta területén gazdálkodó termelőszövetkezetekhez fordultam anyagi támogatásért. A termelőszövetkezetektől 1000—1000 forint támogatást kaptam. Ezenkívül a környékbeli könyvtárakat, középfokú iskolákat is felkerestem. Könyvem elején felsoroltam azon intézetek, üzemek neveit, amelyeknek segítségével sikerült kiadni könyvemet. 27 közületnek kellett összefognia, hogy könyvem megjelenhessen. Az állattartásról szóló munkámat is a Gyulai Nyomda adta ki. A kézirat nyomdába adása előtt a nyomdaköltség nek a felét befizettem a fenti támogatásokból, s a könyv megjelenése után a nyomda várt a számla kifizetésere. Négy hét alatt ki is fizettem. (Meg kell jegyeznem, hogy a fenti erőfeszítésekre azért volt szükség, mert a Néprajzi Múzeum gondozásában megjelenő Néprajzi Közlemények sorozat sokszorosítási eljárással készült, s csak arra volt fedezet, a nyomdai előállítás költségeire nem.) Másrészt megható volt, hogy egyes intézmények, személyek hogyan igyekeztek segíteni. A vásárhelyi Felsőfokú Technikum a sohasem látott szerző művét 20 példányban jegyezte elő. A példányszámot magasnak tartottam, amit ők is észrevettek. De nagy-nagy 580
