Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szenti Tibor: A tanyák pusztulása

A TANYÁK PUSZTULÁSA SZENTI TIBOR A hagyományos paraszti életmód a végnapjait éli. Parasztságunk túlnyomó többsége 1960-ban termelőszövetkezetekbe tömörült, a földet immár nem az apáról fiúra szálló paraszti tapasztalatok alapján, hanem fejlett agrotechnikai módszerekkel művelik. Lakáskultúrájukban, életmódjukban is gyökeres változás állott be. A Pusztáról sokan a városokba, falvakba húzódtak, s a fiatalok egyrésze az iparban, gyárakban helyezkedett el. A parasztság kis töredéke még a régi módon gazdálkodik ugyan, de a megváltozott körülmények miatt az ő életük sem azonos már a hagyományos paraszti élettel. A fentebb említett gyökeres változás következtében a Pusztán is a tanyák feltartóztathatatlanul fogynak, pusztulnak. A tanyák egy részét még lakják ugyan, de az elhagyott tanyák sorsa megpecsételődött. A tanya akkor kezd pusztulni, amikor a gazdája végérvényesen rájön arra, hogy a hagyományos módon nem érdemes tovább gazdálkodni, a tanyán lakni. A tanya pusztulásának is megvannak a fokozatai. A kiköltözéskor már nem kímélik. A rostély-ajtóról gorombán leszaggatják a beakasztó láncot, ha nem akar jönni, kitépik a fából. Az ajtókról — ha rosszak és értéktelenek — leverik a zárat, csak egy melléképületen hagyják még fenn. Ide berakják az ócska kacatot, amit nem tartanak érdemesnek magukkal vinni, de sajnálnak még végleg eldobni. Úgy gondolják, hogy egyszer majd ismét kijönnek, átválogatják újra és akkor elviszik. Erre azonban nem kerül sor. Az ól ajtaját az arrajárók beszakítják kiváncsiságból, kiszórják a limlomot, válogatnak, néhány darabot elvisznek belőle, a többit szétverik vagy összetapossák. Ha a cserepeket leszedték, beázik a tapasztott padlás és beomlik. A tanya falaira sem ügyelnek többé. Hurcolkodás közben a bútorokkal leütik a meszet, sok helyen még a tapasztást is. Kifeszítik a kemence faajtaját, az épületajtókat és ablakokat tokostól verik ki. Megbontják a tetőt, de néhány sor leszedése után, amint rájönnek, hogy a cserép széttöredezik és mállik — tehát semmire se jó — a munkát nem folytatják. Mások esetleg még a tetőzet faszerkezetét is szétbontják, ha nem nagyon szuvas és korhadt. Amint a tanya lakója kihúzta a lábát, a tanya nem él tovább, mert nincs már benne ember, akinek a jelenléte, testének melege temperálja a levegőjét, szárazon, nedvesen tartsa a falát. A félig lerombolt tanyák képe talán nem is olyan tragikus, hiszen lakója még mindig ragaszkodott néhány részéhez, egy-egy ablakkeret, gerenda, ajtó, cserép beépül a lakóházba, melléképületbe és tovább szolgálja az embert. A tanya halálának sokkal szomorúbb formája, ha a gazdája még arra sem érdemesíti, hogy az értékeit mentse. Anélkül, hogy a tanyát bárki is bántaná, összedől. Először eltörik a szelemen. A cserepek lecsúsznak és ráesnek a padlásra. A tapasztott mennyezet több helyen beszakad, nagy lyukak keletkeznek, melyeken keresztül a szobából kilátni a kék égre. Jön az eső és ráül a tél hava. Leszakad a padlás és törmelék borítja a helyiségek padlózatát. A vastag tapaszrétegből a vékony lécek és nádszálak úgy bújnak elő, 36* 563