Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szenti Tibor: A tanyák pusztulása

mint a hullából a fehér bordák. Egy ideig a kóbor kutyáknak, rókáknak, görényeknek nyújt menedéket. A falak között megszűnik a tartás. Előbb a vékony elválasztó falak roppannak össze és forgácsolódnak szét az aláhulló fagerenda súlya alatt. A tanyavég két fala megbillen és kifele dől, beomlik a hátulja és az eleje. Felszáll a por, azután mindent vastag és szürke lepellel takar. A száraz vályogok szétporladnak a zuhanás erejétől, nem fogja már a közéjük kevert polyva és törek. Néhány nagy, fehér mészlemez, mint a pajzs, leválik a tapasztásról és őrzi még egy darabig a mintás papír barna, vörös, zöld és kék festett virágait. Legtovább a kemence áll. Fél évig is fehéren virítva, messzire kilátszik a törmelék közül, mint halom tetején ülő hatalmas fehér sólyom, kémleli a határt. Agyagból, cserépdarabokból épült erős falát a fűtés, a kenyér és kalácssütés tüze keménnyé égette. A kéménynyílásnál, ahol a fal ledőlt mellőle, széthasad és továbbtöredezik. Beszakad a teteje és az oldala, majd lassan, egyre lejjebb kuporogva, elterül a törmeléken. Patkányok, menyétek, egerek fészkelnek a romokba. Az eső sárrá dagasztja, a nap melege kemény halommá szárítja, a szél magokat hoz rá és szúrós gaz nő rajta, míg jönnek a traktorok és beszántják. Néhány évig vörösebb itt a föld és a hajdani családi tűzhely helyét szürkésfehér folt jelzi, míg a nagy ekevasak mélyen alá nem forgatják. A melléképületek sorsa is ugyanez. A bokrokat kivágják, rőzsekötegeket kötnek, majd kupacot raknak belőle a dűlőút szélén. A fákat lánctalpas traktorokkal kirángatják. A gyökerek által feltépett üregeket már vissza sem temetik. Ezt a munkát is a gépeknek hagyják. Általában az ásott kutakat sem kell betemetni. Amint megszűnik az állandó vízhúzás, az üregek falát burkoló téglák kilazulnak és a mélybe hullanak. A vízhúzáskor ugyanis a vödörből visszafröccsenő víz végigfolyt a téglaburkolaton, amely teleszívta magát nedvességgel, de lucskosan tartotta és kötötte a talajt is, amibe beleágyazódott. Amint a víz kiszáradt közüle, nőtt a távolság a téglák között, megrepedezett a föld és elengedte a burkolatot. Mögötte mozdul a morzsalékonnyá vált talaj is és a kút lassan feltöltődik. A deszkakáva és a vályú szétesik. A szelek belesodorják a kubikgödörbe. Ez is lassan kiszárad és feltöltődik, csak néhány sáscsomó próbál még nedvességet szívni, de víz híján hamar beérlelik pákájukat és a szálló, rőttes vattacsomókat a szélre bízzák. A vödröt leakasztják és az így könnyűvé vált ostorfa egy ideig még lengedezik, azután, amint a gémhez rögzítő láncot vagy vaskarikát szétrágja a rozsda, leesik, mint a száraz ág. A gémet előbb-utóbb ismeretlen kezek eltörik és lóg, akár a tépett zászló. Az ágasfa töve kirohad és egy erős vihar a földre dönti.

1 • 1 A szerző munkáját „A tanya" с 1972-ben az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton I. díjjal jutalmazott munkája „A tanya pusztulása" с fejezete alapján készítette. 564