Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Elek László: Rózsa Imre, a dalköltő

találkozott. Itt vitatta meg olvasmányait. Az olvasókör hamarosan második otthona lett. Itt került szoros kapcsolatba a műkedvelő előadásokkal, itt sejtette meg először azok közösségformáló, ízlésfejlesztő erejét. Itt talált magának megértő feleséget Dezső Ida személyében, akivel egy műkedvelő előadás alkalmával ismerkedett meg. A gazdasági válság kellős közepén, 1929 májusában aztán megesküdtek. Később az anyai jussát — amelyet szülei sohasem élveztek — a nagyszülők halála után megkapta, s így került vissza a Pusztára, Kardoskútra, az Aranyadér mellé, egy 12 holdas tanyába. Szívesen vállalta a régi életformát. Szíve különben is mindig visszavágyott a végeláthatatlan rónára. Gyermekkori élményei is odakötötték. Ismerte íratlan törvényeit, nyugodt csöndességét, lakóinak köntörfalazás nélküli beszédét. Pusztai életének az adott újszerűséget, hogy a földművelés mellett az asztalosságot is folytatta. Istállót alakított át műhellyé. Istállóra nem volt szüksége, mert csak sertéseket nevelt és baromfit tartott. Nem tudjuk, mikor és hogyan kezdett verset írni. Volt-e biztatója, bátorítója, vagy pusztán az újságokban, képeslapokban, elsősorban a Tolnai Világlapjában olvasott versekre reagált? Annyit tudunk mindössze, hogy már Vásárhelyen is próbálgatta erejét. Itt írt verseit és eleinte a Kardoskúton írottakat is csak a feleségének mutatta meg, mint a szemérmes ember, aki fél attól, hogy megmosolyogják érte. Igazi lírai énjét minden kétséget kizáróan az Aranyad partján találta meg. Ott újraéledtek a régi pusztai élmények, s az új találkozás a földdel és a régi ismerősökkel tiszta örömet csalt a szívébe. Itt minden dalra ihlette: a családi fészek nyugodt békéje — amelyből egyetlen dolog hiányzott : az életerős, egészséges gyermek —, a gazda szemével látott határ, a tavaszi virágnyílás, a ringó kalásztenger, a hervadó ősz gazdag színpompája, a tél méla csöndje, az ősök emléke, a különböző népszokások. Felesége mondotta, hogy „sokszor a forgácsok zizegéséből, a gyalu hersegéséböl, a lágyan hullámzó kalászok susogásából is dallamokat hallott. Dalra és ritmusra érzett munkája közben is. Ilyenkor abbahagyta munkáját, s nem folytatta, amíg csak el nem készült a vers, a dal. Sokszor a legyalult deszkákra írta rá ezeket, sőt nemegyszer a maga szerkesztette dallamot is rákottázta, mert megtanulta a hangjegyek használatát is. A harmincas évek második felében már szomszédai-barátai is tudtak versírói-dalszerzői szenvedélyéről, mint ahogyan arról is, hogy a tanyai ifjúság műkedvelő előadásainak ő az egyik legnagyobb pártfogója feleségével együtt. Őt kérték fel arra, hogy a különböző darabokhoz, mindenekelőtt a közkedvelt népszínművekhez (Sárga csikó, A bor, A falu rossza, Piros bugyelláris stb.) színfalakat fessen. Nemegyszer levelezőlapokról másolt rájuk motívumokat, arra azonban mindig ügyelt, hogy azok az egyes témákhoz illőek legyenek. Ezek a műkedvelő előadások az egész tanyavilágot lázba hozták. Szinte mindenki beavatott volt korra és vallásfelekezetre tekintet nélkül. A szervezésből, a művek ajánlásából különösen Breuer Oszkár, Kardoskút evangélikus papja vállalt oroszlánrészt magára. Vele került szoros kapcsolatba a katolikus Rózsa Imre. Ő indította el mint költőt és dalszerzőt a nyilvánosság felé. Ezeket olvashatjuk Breuer feljegyzéseiben Rózsa Imréről: „A műkedvelő előadások rendezésével kapcsolatban sokszor szinte naponta felkeresett egy mindig kócos, fekete hajú, halványkék szemű, különös-tüzes tekintetű fiatal ember: Rózsa Imre. Úgy 1936-ban, nem sokkal beiktatásom után, Juhász Nagy Vilmos olvasóköri elnök biztatására, nagy szerénykedve, szinte félősen előhozta szerzeményeinek kis gyűjteményét. Majd pedig bámulatos könnyedséggel a maga készítette citeráján elkezdte nótázni igazi népi-paraszti gondolatokkal telt nótáit. Mivel több versében nem volt elég gördülékeny a ritmus, és volt néhány nehézkes kifejezése, azt javasoltam neki, képezze magát. Olvassa Petőfit, Aranyt, Adyt és József Attilát, hogy szókincse gyarapodjon. Hoztam neki gimnazista poétika és retorika könyveket. Nagy lelkesedéssel vetette magát bele az irodalomba. Önszorgalmából nemcsak a versszerkesztés titkait tanulta meg, hanem a kottát és a zeneszerkesz556