Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Nagy Zoltán: Mi a szép? - IV. A tárgyak szépsége

a nekik legjobban tetszőt kiválasztani, és azokat jellemezni. A változatos anyagból meglepő módon a paraszti életben legismertebb, legtöbbet használt tárgyakat tartották legbecsesebbnek, legszebbnek. Aratókorsó, olájkorsó: A paraszt életéhez a legszorosabban hozzátartozott. Rekkenő nyári napokban derékig földbe állítva tartották, hogy a víz jó hűvös legyen benne. Mikor szájukhoz fogták kifolyóját (kiöntő pintyőkéjét), jót húzhattak belőle. Egy embernek való (3—4 liter) víz volt benne — üresen soha sem állhatott. Formája is tetszetős, „talpraesett kis korsó". Karcsú, de gömbölyded alakja, kis rövid nyaka gusztusos, hejös alakúvá tette. „Ojan mint ëgy takaros kislány, aminek gömbölyű fara van!" Festett falióra: Igaz, hogy „a mester szabta mëg az óra pofáját, de igen kedvelt portéka volt". Szép színes, rózsás virágosra festett, meg az élet folyására emlékeztet — a bölcsőtől a koporsóig pereg az élet. A parasztember napjában sokszor ránézett, mindig sürgette az idő — vallja Csizmadia Imre. Csikóbőrös kulacs: „Ha italos ember volnék, a kulacsot választanám" — mondja Csizmadia Imre. „A fajtáját (az italos embert) juttatja eszembe". A tanyai parasztember megbecsülte az ilyen bortartó alkalmatosságot. Fekete Sándor az 1920—1930-as években Kardoskúton a Fehér-féle kocsmában összetalálkozott néhány emberrel. Italozás közben megszületett (eldalolták) a nóta: Vásárokról vásárokra járok én, piros borral, birkahússal élek én. Áldom az Istent, hogy jegyző nem vagyok, ténta, penna kalamárist nem nyalogatok, nem szopogatok. Csikóbőrös kulacsom a vállamon, ezt nyalogatom, ezt szopogatom. Csengő, csengettyű: „A csengőt nem a formája, hanem a hangja teszi széppé." Attól függ a szava, hogy a nyelv hol ütődik. „Ez a csengő nem egyszerű öntvény, nem csupa sárgaréz" — vékony, éles hangja messze elhallatszik. Ha az ütő nem éri a csengő falát, de hangja ércesen továbbzengő, akkor az fülnek tetsző, muzsikával egyenértékű — „ami széppé teszi az életet" — tartja Csizmadia Imre. Nyáron, ha a csengő szavát hallotta a kiscsikó vagy birka nyakán, mindig eszébe juttatta a jó hűvös telet. „Aratást nem lehetett árnyékba végezni" — gondolt vissza a kemény munkára. (Ti. Cs. L-nek a testi alkata miatt nehéz volt a fizikai munka, mindig is a könyveket tartotta előrébbvalónak.) Cifra karikásostor: A kisgyerek is ostorral hajtja a pacit, a gyerek életében is fontos szerepet tölt be és végigkíséri a parasztembert egész életén keresztül. Ezért áll közel az emberhez — vallja Koczka Pál. Szép, mert munkás, sok apró jel utal jóságára is. Cifrán kidolgozott, amint ezt a nyélre ráfüzött sallang is mutatja. „Úgy forma-forma nagyságúak, arányosak és mint a halpikkej, fedik az ostort" — állapítja meg Sárközi Ferenc. Mángorló: „Bükkfából készült, hosszú, lapos téglalap. Egyik végén hengeres, felhajló nyél van. A felső lapja süllyesztett, melyet vésett virágmotívum díszít. (Füles edényben szívformájú levelek egyenes száron, alatta felírás : Készíttete Kenyeres Imre Nagy Erzsébetnek Szeptemer 30. D 1875-ben)" — „Inkább az asszonyok ízlését mutatja, nyele jó fogású. Másodjára megragadja az ember figyelmét a mintája." — Az egyenes száron szív formájú levelek vannak. Egy nagyobb a szár csúcsán, két kisebb pedig az oldalágon. Tejesköcsög: (mázas). A vászonköcsög olcsóbb, levegősebb — úgy tartják a parasztasszonyok, hogy abban szebben alszik meg a tej, de sok esetben mégis mázasat vesznek, mert vonzza őket. (Csillogott, és minták is voltak rajta.) A szép köcsög alakja mint egy sudár lányé, csak egy kicsit köpcösebb, teltebb. A kedvelt tejesedényt egy nóta is megemlíti, amit Fekete Sándor hallott gyerekkorában, de már csak töredékeire emlékezik. 30 465